Hidrológiai Közlöny 1941 (21. évfolyam)

Vigh Gyula dr.: Új hőforrások feltárása a Rákostorok vonalában

Rövid közlemények 215 tott bennük. Újabb 10—12 m-t előrehaladva és 4—5 m-t lefelé ereszkedve hasadékrendszer találkozáspontjához jutunk, ahol nagyobb üreg alakulhatott ismét ki (a járatokban egyébként csak lehajolva lehet haladni). Közben karódarabokat és salaktömböket találtunk, végül még egy deszkadarabot is. A balra vezető hasadék vakon végződött. Ezután kissé emelkedve, majd, egy szűk járatban 5—6 m-t megtéve, tágabb üreg látszott, már mintegy 30 m-re a külvilágtól. Ebben egy korhadó nyelű, vékony iszappal bevont' rozsdás kapát sikerült találni. Ez és a többi imént ismertetett faalkotórész, továbbá a salakdarabok valószínűleg valamelyik közeli víznyelőn át juthattak bele a barlangrendszerbe. E legutolsó üregből is számos hasadék vezetett még szerteszéjjel, azonban, kettőt kivéve, a többi nem volt járható. Cseppkőképződést sehol sem lehetett látni. Az időnkint kiömlő víz örvénylő mozgása nyomán a rendszerint kerekded vízjáratok falán, a körkörösen futó evorziós barázdák csaknem mindenütt láthatók. A barlangból minden évben tavasszal, több héten az imókői időszakos karsztos forrás vize fakad. Ilyenkor percenként 4—5 m' karsztvíz ömlik ki belőle, máskor viszont, az imént ismertetett határon túl is száraz lábbal járható, ill. kúszható. Új hőforrások feltárása a Rákos-torok vonalában. Irta: Dr. Vigh Gyula. Budapest Székesfőváros 1939 telén a XIII. Magdolna-városi (Angyalföldi) szivattyútelep nyomócsatornájának tervezett vonalában a Duna-meder fenékképződményeinek megismerése végett kémlőfúrásokat telepített. A D4. sz. fúrással — 8.50 m-ben a Duna 0 pontja alatt február 6-án slirszerű miocén márgás agyag alatt agyagos homokot tárt föl, amelyből percenként kb. 500 liter 40 C° hőmérsékletű melegvíz tört elő. A víz emelkedése kb. + 9.75 m volt a Duna 0 pontja fölött. A fúrás helye 95 méter távolságban feküdt a Duna újpesti partjától. Ezt a váratlanul feltört természeti kincset — minthogy a Székesfőváros akkor nem kívánta felhasználni — a Szent Margitszigeti Gyógyfürdő Rt. kívánságára bányakapitánysági rendeletre betömték. A nyomócsatorna építése közben aztán kitűnt, hogy a medernek a 4. számú fúrás és a part között fekvő hosszabb szakaszán, — ahol a Duna fenekét az azt vékonyan borító kavics alatt közvetlenül felsőoligocénkori (kattien) csillámos, szenes, agyagos homok alkotja, — nagy kiterjedésben szabadon tör elő a melegvíz. E jelenség nem különösképpen meglepő, mert hiszen a Rákospatak torkolatával és ezzel a forrásfakadással szemben az óbudai hajógyári sziget mellett feküdt az egykori fürdősziget, amelyen a régi irodalmi feljegyzések szerint sok melegforrás fakadt. E szigeten a rómaiaknak még fürdőépületük is volt, melynek egy márvány lépcsője a sziget elkotrása alkalmával napvilágra is került. Ügy a fürdőszigeti források, mint az említett forrásfelfakadások, nemkülönben az épülőfélben lévő Árpád-híd fúrásainak, valamint a margitszigeti mélyfúrások adatai azt mutatják, hogy a Duna medrének ez a része igen bonyolult hegyszerkezeti felépítésű. Ezzel a kérdéssel a különböző fúrási anyagok részletes feldolgozása után behatóbban óhajtok foglalkozni.