Hidrológiai Közlöny 1940 (20. évfolyam)

VI. FEJEZET: Az esővíz - Zaitz László: A városok csatornázása

298 Zaitz László Elődeinknek tehát nem okozott sok gondot a szennyvíznek és szemétnek eltávolítása, mert a lakott területhez közel fekvő árkokban és a Dunában minden szenny könnyű szerrel volt eltüntethető. Ezt a csatornázási eljárást nemcsak a XVIII. században követték, de még a XIX. század közepén is jobbára ez a rendszer szerepel. A főváros csatornázásának rendszeres megreformálására irányuló törekvéssel első ízben akkor találkozunk, amikor Pest város tanácsa 1794. január 3-iki ülésén megbízta Hiilff Bálint volt császári őrnagyot, akkori tanácsnokot, hogy a gazdasági és a telekhivatal, valamint a városi kövezőmester bevonásával városépítési ügyekben járjon el, illetőleg szakértőként szerepeljen. Érdekes, hogy a város tanácsa ilyen kérdésekben csak 1793. november 27-e óta volt illetékes, amikor is a kamara a csatornázási és vízlevezetési ügyekben való intézkedési jogot Pest város magisztrátusának hatáskörébe utalta. Ez előtt a kamarai leirat előtt ugyanis a csatornázás a szépészeti ügykörben szerepelt. Az ezzel kapcsolatos teendőket igen nagy buzgalommal látta el báró Schilson, aki a XVIII. század második felében Pest város szépítésével, főleg pedig a pesti Dunapart rendezésével különös érdemeket szerzett. Pest város régi csatornázási viszonyaira igen jellemző Hiilff 1798. január 18-án kelt jelentése, amelyet az előzetes megbízás alapján Pest város tanácsához intézett. Ebben a jelentésben Hülff első feladatnak jelöli meg a vízlevezető árkok és a dunaparti csatornakitorkolások rendezését. Ettől kezdve Pest város magisztrátusa, ha nem is rendszeres tervek alapján, de évről-évre épített új csatornákat. A város költségvetésében a csatornaépítés 1844/45. költségvetési évben már önálló tételként szerepel, amikor erre a célra 20.000 forintot vettek fel. A város összes bevétele ebben az évben 386.265 forint 4 kr. volt. Az 1847. évben a Helytartótanács megküldte a „Helyhatósági szabály a szabad királyi Pest város kebelében építendő földalatti csatornák iránt" című leiratát, mely a mai csatornázási szabályrendeletnek felel meg. A szabályrendelet a csatornák rendeltetése szerint megkülönböztet köz- és magáncsatornákat, főgyűjtőket, mellékcsatornákat és „úgynevezett vízvezetőket", mely&k feladata csupán a csapadékvizek levezetése. A csatornaépítés a városi hatóságnak nemcsak kizárólagos joga, de kötelessége is. A csatornák hosszúságára csak 1861-ből rendelkezünk az első adattal, amikor a csatornák összes hosszúsága 58 km volt. Ez a szám 1869-ben már 63 km-re növekedett, majd 1873-ban a 96 km-t elérte. Ebben az időben már a külföldi városokban a modern városi csatornázás terén nagyarányú tervezések indultak meg. Ennek hatása alatt