Hidrológiai Közlöny 1939 (19. évfolyam)
Hatolykai Pap István: Megemlékezés az 1879. évi szegedi árvízről
Megemlékezés az 1879. évi szegedi árvízről 11 ményt keltő intézkedés, hogy a miniszter a társulat autonómiáját felfüggesztette, ügyeinek vitelére pedig Marsovszky Gyula személyében kormánybiztost rendelt ki. Jellemző a társulat akkori állapotára a rendeletnek az a megállapítása, hogy a miniszter nevezett kormánybiztost „Szeged város érdekeit sértő társulati intézkedések s a laza társulati kezelés eloszlatására" küldötte ki, feladatául tűzvén egyben „az ártéri területek újból felvételét, osztályozási és arányosítási kulcs kidolgozását, a számadások megvizsgálását, a töltésvonalak biztos állapotba helyezését, végre a leszámolásoknak a valósághoz híven leendő eszközlését." A kormánybiztos nagy eréllyel fogott hozzá a társulat ügyeinek a rendezéséhez. Céltudatos intézkedéseivel csakhamar megnyerte a város teljes bizalmát, nemúgy azonban az uradalomét és az azt támogató Tápé községét, akik a kormánybiztos kinevezését, különösen a rendelet fentidézett szavai miatt, nagy levertséggel fogadták. Elismerésreméltó tervszerűséggel folytatott munkájának keresztülvitelében, sajnos, megzavarta az 1867. évi árvíz. Messze vezetne, ha ennek leírását itt megkísérelném. Ez alkalommal csak annyit jegyzek meg, hogy a vész elhárítása jelentős részben a kormánybiztos körültekintő, erélyes intézkedéseinek volt köszönhető. Az árvíz után — főleg pénzügyi okokból — az eddigi jóviszony a kormánybiztos és a város között megrendült, ami végül is 1878. március 4-én új kormánybiztos kiküldéséhez vezetett. Kende Kanut, országgyűlési képviselő, mint új kormánybiztos, tagadhatatlan jóakarattal látott a munkához. A folyamatban lévő ártérfejlesztési és osztályozási munkálatokat siettette és azokat még az év végéig észrevételezés végett az érdekelteknek megkiildötte. Terveket készített a töltések kiépítésére, s mivel ezek költsége az előirányzat szerint 615.000 forintot tett volna ki, egy nagyobb kölcsön engedélyezését hozta javaslatba. Ez, a töltések emelését és erősítését célzó nagyszabású munka, — mellyel, ha idejében történik, a katasztrófát bizonyára meg lehetett volna előzni, -— sajnos, már nem kerülhetett kivitelre. További tragikus végzése a sorsnak az is, hogy a belügyminiszter már csak akkor határozta el — noha még mindig csak ideiglenesen — az igazságos hozzájárulási kulcs megvalósítását, — amiért a város negyedszázadon át hasztalanul küzdött, — amikor a társulat vonalain máifolyt a kétségbeejtő védekezés. A megkésett miniszteri rendelkezés eszerint tehát már csak erkölcsi elégtételt jelenthetett a városnak. Ily előzmények után jelentkezett Szegednél a nagy árvíz, melynek leírását Reizner János „Szeged Története" című munkája nyomán szeretném a következőkben megkísérelni:
