Hidrológiai Közlöny 1938 (18. évfolyam)
Noszky Jenő dr.: Maros Imre emlékezete - Horusitzky Henrik: Budapest dunajobbparti részének hidrogeológiája
'78 Horusitzky Henrik zottnak tekinthető. A víz áramlási sebességét a régi térszín morfológiája,, régi völgyek, depressziók, gyenge lefolyással bíró területek szabják meg. A víz koncentrálódásának feltétele mindenesetre bizonyos fokú stagnálás, hogy a sótartalom az utána tóduló sószegény talajvíztől fel ne hígulhasson, s a víz egy része kapilláris úton elpárologhasson, s így a víz töménysége természetes úton növekedjék. A kapilláris párolgás természetesen a vízszint feletti rétegek szedimentpetrografiai szerkezetétői is függ. Minél lassúbb a víz mozgása és minél erősebb a párolgás, annál nagyobb lesz a víz töménysége, mely az időjárási viszonyokat is érthetően megérzi. Lényeges feltétele még a szulfátos vizek keletkezésének a megfelelő földtani rétegződés is, vízzáró feküréteg és a nem túl vastag, kellő kapillaritással bíró fedő sorozat. Mindezen viszonyokat megtaláljuk a budai síkságon. A friss, nem mállott kiscelli agyag alkotja itt a terület vízzáró alapját, a kiscelli agyag felső morzsalékony mállott részeiben azonban már mozog annyi víz, hogy a szulfát tartalmú sókat kioldhassa. A kiscelli agyag felszíne enyhén hullámos, régi Dunamedrek is járják át, fedőrétegeit kavicsos-homokos folyami hordalék, majd agyagosiszapos ártéri üledékek alkotják nem nagy vastagságban. A víz e fedő rétegsoron könnyen leszivárog a morzsalékony kiscelli agyagba, meggyülik az agyag mélyedéseiben, ahol a már vázolt körülmények között keletkező alkáli és magnézium-szulfátokat a stagnáló víz és a kapilláris párolgás nagymértékben töményítheti. A fentiek alapján könnyen érthető az is, hogy a vizek szulfáttartalma sem egyforma, hanem egész közeli vizek összetétele, illetőleg töménysége között is igen nagy különbségek mutatkozhatnak. Szabályszerűségeket, éppen az összetételt és a koncentrációt megszabó tényezők sokfélesége folytán, itt megállapítani nem lehet. A hazai keserűvizek vegyi összetételéről először Bernáth József (111, 164) és Molnár János (118, 128) értekeznek, ismertetve ai budai „Rákóczi" és az „Aesculap" és hasonló keserüvizek chémiai alkatrészeit. Több elemzést bírunk Balló Mátyástól (146). Ujabb adatokat közöl Ilosvay Lajos (173, 190), Takáts Tibor (375) és Finály István (401). Keserüvizeknek csupán azokat a szulfátos vizeket nevezzük, melyeknél a víz töményebb szulfáttartalma már a víz ízén is erősen érezhető. A chémiai elemzés azonban gyakran olyankor is kimutat a normálisnál nagyobb szulfáttartalmat, mikor még nem nevezhetjük a vizet keserüvíznek, de a víz szulfáttartalma mindenesetre meghaladja azt a mértéket, mely gyakorlati szempontból veszélytelennek tekinthető. A szulfátok ugyanis megtámadják a betont, megrongálják a házak betonalapozását, a csatornák beton-csövezetét, a vizet „agresszívvé" teszik. Ilyen szulfátos vizek igen elterjedtek a keserűvíz területeken kívül is, sőt nincsenek is a kiscelli agyaghoz kötve, mint a keserűvíz. Budai márga területeken is találunk csőrepedéseket és egyéb technikai zavarokat okozó agresszív szul-