Hidrológiai Közlöny 1938 (18. évfolyam)

Noszky Jenő dr.: Maros Imre emlékezete - Horusitzky Henrik: Budapest dunajobbparti részének hidrogeológiája

Buda hidrogeológiája 25' kutak telepítésénél s megépítésénél elsőrendű közegészségügyi feladat a hidrogeológiai viszonyok gondos mérlegelése, a talajvíz mozgása irányának megállapítása, a talajvízingadozások figyelembe vétele, hogy a fertőzés lehetőségeit a talajvízkúttól távol tartsuk. Ivóvízellátás szempontjából általában egyik talajvizet sem lehet olyannak tekinteni, mint amelyik a fertőzéstől állandóan és biztosan mentes. Általában a mélyebben fekvő talajvízszintek adják a tisztább és egészségesebb vizeket, mert a nagyobb mélységekig leszivárgó vizek nagyobb utat tesznek meg a föld belsejében, amíg a talajvíz szintjét elérik, s így a leszivárgó vizeket vastagabb szűrőréteg tisztítja meg. Tisztábbak és a víz fertőzetlenségére több biztosítékot nyújtanak a lakatlanabb, illetve ritkábban lakott területeken mélyesztett talajvízkutak, mint a sűrűn lakott területek kútjai, s figyelembe veendő a talajvíztiikör felszínének lejtése, illetve a talajvíz mozgási iránya is, mert ha a talajvíz mozgása közben fertőzésre alkalmas területeken (temetők, istállók, gyárak, pöcegödrök, stb.) halad keresztül, számíthatunk arra, hogy e területekről veszélyes szennyezést hurcolhat az ivóvízkútba magával. A fenti szabályok általános természetűek és általában minden talajvízre vonatkoznak. Célszerűnek látszik azonban talajvizek között is bizonyos csoportokat megállapítani, mely csoportok hidrogeológiai és gyakorlati szempontokból egyforma megítélés alá eső talajvizeket foglalnak egybe. Tárgyalásunk folyamán szorítkozzunk csupán a Budai hegységben előforduló talajvizekre. A hegyoldali talajvíz. E csoportba az erösebb lejtőkön mozgó talajvizeket foglalhatjuk össze. A Budai hegységben a hegyoldali talajvíz igen elterjedt és a rétegvízhez hasonlóan szintén jelentős szerepet játszik a földcsuszamlások és suvadások, rogyások előidézésében. A hegyoldali talajvíz a Budai hegységben általában a lösz és a feküjében levő kiscelli agyag, esetleg budai márga határán gyülemlik össze és a fekü vízrekesztő réteg felszínét követve mozog, a gravitáció törvényét követve, a lejtő irányában lefelé. A lösz és az agyag-, vagy máiga-határon a talajvíz itt is feláztatja, csuszamlásra hajlamossá teszi a kőzeteket. Ha a lejtő meredekebb s a kőzet csökkent ellenállása folytán a csúszós feküre települő lösz tömegek súlya legyőzi a lösz és feküje közti súrlódás fékező hatását, a lösztömegek megindulnak a lejtőn lefelé, rogyások, suvadások keletkeznek. Az ilyen megismétlődő suvadásokat gyakran, már a térszín lépcsős kialakulása is elárulja. A lösztömegek mozgása nem mindig a réteglapon, illetve a vízrekesztő fekü felszínén történik, hanem az átnedvesedett lösztömegek súlyuknál fogva a meredekebb lejtőkön csúszási lapok nélkül, karélyosan elválva is lerogyhatnak. Az ilyen rogyásokat a kőzet folytonosságát megszakító és egyensúlyát megzavaró mesterséges bevágások csak megkönnyítik. A Budai hegységben igen sok kút ebből a löszben