Hidrológiai Közlöny 1937 (17. évfolyam)

Farkass Kálmán: Budapest székesfőváros vízellátásának egyes mérnöki szempontjai

66 Farkass Kálmán a véleményéhez csatlakozott Pávai Vajna tagtársunk s vele együtt a hallgatóság egy része is, amiből észlelni lehetett, hogy az előadó a karsztvizek favorizálásával egy a geológusok körében igen nép­szerű felfogásnak adott hangot. Mi vizimérnökök ebben a tekintetben nem osztjuk teljesen az egyes geológus tagtársaink reményeit, amennyiben a budai hegy­ségben feltárható karsztvizek minősége, de főleg mennyisége tekin­tetében kevésbbé optimista álláspontot foglalunk el. Az a feltevés, hogy a Duna-jobbpartját környező hegységben bárhol megtalálhatjuk a kifogástalan minőségű és kielégítő mennyi­ségű karsztvizet, csupán arra volna szükség, hogy bárhol, pl. a dr. Vitális szerint a fővárosi vízmű egyik-másik medencéje (szerinte ciszternája) közelében lemélyítsünk egy-egy fúlrt-kutat, amelyből a kitűnő karsztvizet csak ki kell szivattyúzni s azzal a medencét megtölteni, miáltal a víznek km-ekre terjedő csővezetéken, nagy tá­volból való beszivattyúzása feleslegessé válik, előttünk nem látszik a szükséges adatokkal alátámasztva. Ha ehhez az ideális elgondoláshoz az adatokat összeállítjuk, akkor azt találjuk, hogy például a 250 méter tengerszint feletti ma­gasságú és dr. Vitális által példának felhozott sashegyi medence űrtartalma 1200 m 3 és ebbe a krisztinavárosi átemelőtelepről 400 mm 0 és 2250 m hosszú nyomócsövön napi 8800 m 3, tehát per­cenként 6120 liter vizet kell szállítani kb. 100 méter emelőmagas­ságba. Ezzel szemben, ha dr. Vitális szerint a sashegyi medencénél lefúrnánk, ott a karsztvizet mintegy 112 m tengerszint feletti ma­gasságban találnók. Milyen mély és milyen keresztmetszetű méretű szivattyúaknát, továbbá milyen mély és milyen átmérőjű fúrást kellene a kőzetbe lemélyíteni, hogy abból percenként több mint 6000 liter víz legyen kiemelhető, milyen lenne ennek a víznek a hőfoka, keménysége és egyéb tulajdonságai. Mi volna ilyen berendezésnek a költsége és lehetne-e egyáltalában arra számítani, hogy egy ilyen fúrással olyan földalatti vízfolyásra lehetne bukkanni, amelyből ez a percenként több mint 6 m 3 víz a közeli medencébe szivattyúzható legyen. Véleményem szerint erre a válasz határozottan igenlő nem lehet, de a székesfővárosi Vízmüvek vezetősége bizonyára örömmel ven­né, ha ezeknek a követelményeknek a teljesíthetőségét hiteltérdem­lően ki lehetne mutatni. Egyáltalában pedig kétségtelen módon be

Next

/
Oldalképek
Tartalom