Hidrológiai Közlöny 1933 (13. évfolyam)

Társulati ügyek

130 Társulati ügyek kritikus hőnek és a nyomást kritikus nyomásnak nevezzük. Minden testnek, nemcsak a gázoknak és folyadékoknak, de a közönségesen szilárd testeknek is van kritikus hőmérséklete és nyomása, csak az egyiké igen alacsonyan, a másiké rendkívül magasan van. A víznek kritikus hőmérséklete például 370°, és kritikus nyomása 200 légköri nyomás fölött van. Elhibázott dolog tehát és félrevezető a föld mélyebb rétegeiben levő gázokról és gőzökről beszélni. Hogy ez a kritikus állapot milyen, az a körülményektől függ. A föld legmélyebb rétegeiben uralkodó helyzettel foglalkozók például azt állítják, hogy a föld legbelsejében oly magas hőmérséklet uralkodik, hogy az ott levő fémes testek kritikus állapotban vannak; de az ott uralkodó nyomás akkora, hogy ezek atomjai, illetve protonjai oly közel kerülnek egymáshoz, ennélfogva azok mozgási lehetősége olyan kicsi, hogy a föld legbelsejének állapota egy merev szilárd testéhez hasonló. Hogy mi a gőzök és a kritikus állapotban levő illékony testek közti, a mi szempontunkból lényeges különbség, azt röviden a következőkben foglalhatom össze: A gőzök és gázoknak, eltekintve egyes különleges esetektől, nincs számbavehető oldóhatásuk. A vízgőz például oldani tudja a bórsavat, mert az egyébként nem illó bórsav vízgőzzel átdesztillálható, de egy-két különleges esetet kivéve alig tapasztaljuk, hogy a vízgőznek észrevehetőbb oldóhatása volna. A kritikus állapotban levő víznek azonban, mint azt a beforrasztott csövekben végzett kísérletek, és miként azt a geológiai tapasztalatok mutatják igen nagy oldó és átkristályosító hatása van, és olyan testeket is oldani és átkristályosítani tud, amelyekkel szemben a közönséges nyomáson levő víz hatástalan. Rendkívül fontos ezenkívül a kritikus állapotban levő illékony testek hőszállítóképessége, amit igen gyakran figyelmen kívül hagynak, és ami sokszor téves következtetésre vezet. Hogy állításomat példával igazoljam, felhozom azt a vitát, amely akörül folyt és folyik, hogy a megolvadt mélységbeli kőzet képes-e a véle érintkező üledékes kőzetet nagyobb inértékben magába beolvasztani és átalakítani, vagy sem. Több helyütt olvastam azt az érvelést, hogy az üledékes kőzet közé nyomúlt mélységbeli kőzetnek csak igen keskeny érintkezési udvara van, hogy a megolvadt kőzetbe zárt idegen kőzet alig csak a felületén van megtámadva, amiből a szerző arra a következtetésre jut, hogy a mélységbeli kőzet csak igen kismértékben képes az üledékes kőzetet magába olvasztani, asszimilálni. Meg vagyok róla győződve, hogy a kérdésnek ilyen szempontból való beállítása teljesen elhibázott, mert más a helyzet, ha olyan vulkános kőzet nyomul idegen kőzet közé amely egy vagy több vulkános kürtővel állott összeköttetésben, amelyből tehát az illékony alkotórészek nagyobb hányada már eltávozott, mintha valamely illékony testekkel telített mélységbeli kőzet jut idegen kőzetekkel érintkezésbe. Az előbbi esetben egészen természetes, hogy a megolvadt kőzet a vele érintkező, nehezen olvadó, rossz hővezetőképességű idegen kőzetre alig hat, az utóbbi esetben azonban, miután az illó alkotórészek mindig a nagyobb nyomású helyről az alacsonyabb nyomású, a melegebb helyről a hidegebb hely felé törekszenek, ezek a megolvadt kőzetből a vele érintkező idegen ikőzet rétegei és ezek felhevülése következtében keletkezett repedései közé fognak nyomulni és ez áramlás addig tart, míg a nyomás a hőmérséklet közti különbség kiegyenlítődik; közben érvénybe lép a kritikus állapotban levő illó testek oldó és átalakító hatása, és ez tovább terjed mindaddig míg a benyo-