Hidrológiai Közlöny 1923 (3. évfolyam)

Értekezések és rövid közlemények - Strömpl Gábor dr.: A Gömör–Tornai karszt hidrológiája

A OÖMÖR-TORNAI KARSZT HIDROLÓGIÁJA 33 következménye. Eredete a barlang hasadékával azonos. — A Hólyukban, mint valami jégveremben, sokáig, még nyáron át is megmarad a hó. A hó olvadó leve beszivárog a közeli barlangba, annak falán kibuggyan és — jéggé fagy. A jelenséget — úgy vélem — regeláció (újrafagyás) törvényével magyarázhatjuk. A Hólyuk fenékjege u. i. nyomás alatt megolvad, leve beszivárog a barlangba s ott a kapilláris nyomás alól is szabadulva — újra megfagy. Lehet, hogy a barlangban uralkodó léghuzam is hűtőleg hat a repedésből kibuggyanó, kicsorgó vízre, mire az megfagy és jégburkolattal vonja be a barlang falazatát. A szilicei jégbarlanghoz hasonlatos „hideglyuk" van a Nagyhegyen: a kerülőház melletti Pince. Nyirkos, hűvös, verem módjára lemélyülő nagyszádás üreg. Noha délnek néz, hűvössége még nyáron is feltűnő. Jég azonban nincs benne. Ha északnak nézne, úgy jégbarlang lehetne. Végezetül még a vázolt hidrológiai viszonyok gyakorlati jelentőségéről kell röviden megemlékeznem. Röviden, mert a mai szűk keretek között szűkre kell fognunk minden mondani valónkat. Szűkre azért is, mert hasznát a hidrológiai viszonyok gyakorlati értékesítésének ma már a cseh uralom látná. Csonkahazánk új határán belül vajmi kevés karsztterület maradt meg nekünk. A fennsíkok termőföldes felszíne az erdőgazdálkodás mellett a legelő sőt rétgazdálkodásnak is kedvez. A teljes kihasználásnak azonban útjában áll a fennsíkok vízhiánya, mert a legelő jószág nem talál elég ivóvizet sem a Nagyhegyen, sem a fennsík É-i és D-i felén, valamint a többi fennsíkokon sem. Pelsőc városa kerestetett ugyan már vizet a Nagyhegyen, a Csengőlyuk zsombolyában (aknaszerü sziklaüreg), de — noha 96 m-re ereszkedtek le — vizet nem találtak. Nincs is arra remény, hogy fenn a hegy laposán kapjanak vizet. Azt csak alulról, valamelyik közeli forrásból nyomhatják fel a tetőre. Addig továbbra is le kell hajtani itatás végett a marhát a hegy tövébe. Igaz, hogy naponkint csak egyszer, mert a hegylapos harmatos vize némileg szomjat oltó. A nagy források vízierejét többhelyt malom és hámor hajtására fogják be. De még mindig keveset, mert magasban fakadó forrás több van s ezek ereje duzzasztással többhelyt még fokozható volna. Az aggteleki barlangnak villannyal való világítása is e tervek és remények kereteibe vág, de ha nem oldották meg azelőtt, amikor az ország határa három-négy hegyláncolattal északabbra volt, még kevésbbé oldhatják meg ma, amikor a cseh-határ karsztunk déli csücskének csaknem a legszélén halad. A sajátos vonásaival lebilincselő hatalmas hazai karszt megannyi fennsíkjából számunkra ép egészében csupán a Galyaság kicsi karsztja maradt, mert még a csodás Baradlát rejtegető fennsík-romoknak is elvették a felét. Megfigyeléseim még az Ép-ország ép karsztjából valók. S hogy immár zárva az út a további kutatások előtt, töredékes tanulmányaimat a feledés elől igyekszem megmenteni.