Hidrológiai Közlöny 1923 (3. évfolyam)

Értekezések és rövid közlemények - Strömpl Gábor dr.: A Gömör–Tornai karszt hidrológiája

A OÖMÖR-TORNAI KARSZT HIDROLÓGIÁJA 31 ban jóval erőteljesebb a tágító erózió, mint É-D-i irányban. A K-Ny-i irányú erőteljes tágítást mutatja a Csermosnya is. Ezzel szemben az É-D-i irányú völgyek, még ha a folyók nagyjai (Sajó, Csetnek) szeldelik is, keskenyek, szurdokszerűek. Ilyen a Sajó, Csetnek, Szár- és Áji-patak völgyeinek karszti szakasza .Ennek oka az, hogy az említett folyószakaszok még nem érték el a karsztfeneket. A tágas völgyekben sok az apró kicsi völgy, meg aszó, viszont a szorulatokba, a fő völgybe alig torkollik völgyelés. Ott a lágy kőzetek kedveznek a völgyalakulásnak, itt a kemény mészkő állja útját az árkolásoknak. Ennek megfelelőn a vízhálózat sűrűbb a tágulatok mentén s gyérebb a szurdokok tájékán. A tágulatok sűrű völgyhálózatával éles ellentétben áll a fennsíkok — völgytelensege. Ezzel kapcsolatos a kétféle vidék hidrológiai arculata is. De a fennsíkok „völgytelensége" csak látszólagos, mert van a fennsíkon elég horpadás, ami a vizeket el-elvezeti, de ezek a horpadások nem kiforrott völgyek, csak töbörsorok és vápák. A „ragyavert" fennsíkon csak úgy megvan a „harc a vízválasztóért" mint egyebütt, de ez a harc nem csak a felszínen, hanem a földalatt is folytatódik. Fenn a felszínen parányi kis vízterületeken, egyes töbrökben gyűlik meg a víz s csak vékony kis erekben szivárog a mélybe le. A töbrök révén szertetagolódó, nagyon is elaprózódó erózió sehol sem tud összeverődni és nagy erőt kifejteni. Ezért is oly egyenletes általában a fennsík felszíne, viszont ha apró alakulatait, a r é s z 1 ete k e t, tekintjük, jóval több változatosságot, feldaraboltabb térszínt találunk rajt, mint az eróziós hitságokon. A nagy és a kis geomorfológia alakzatoknak ez az ellentéte jellemzi karsztunk térszíni arculatát, de ugyanez az ellentét mutatkozik a vízhálózatban is, mert hisz a kettő egymással szorosan kapcsolatos. A terjedelmes, szinte az egyhangúságig egyveretü fennsíkok hatalmas tömegei mellett ott a töbrökkel lyukgatott, bércekkel telirakott térszín; a tátongó szurdokok mellett a sok apró árkolás. S ha vízrajzát nézzük, úgy a fennsíkok víztelensége mellett ott a völgyfenekek vízbősége. Fenn a hegy terjedelmes laposán, a „síkon" órák hosszat járhatunk, míg forrásra akadunk, lenn a völgyben pedig lépten-nyomon egy-egy vízér toppan elénk s a nagyforrások pataknyi tömegben öntik az üditő forrásvizet. A hidrológiai alakzatoknak ez a végletes elrendeződése egyik legjellemzőbb vonása karsztunknak. Az állóvizek területünkön gyakoribbak mintsem hinnők. És változatosak, mert többféle alakzat adódik ezek között is. A legparányibb állóviz: a fértés. Alig néhány méternyi, maszatos vizű pocséta, de mert jellemző hidrológiai alakzat, figyelmen kívül hagynunk nem szabad. Térkép nem jelöli helyük, de a nagy víztelenségben a vadak és a pásztorok számon tartják ezeket a vízkészleteket is. A fertés az agyagtakarta töbrök mélyén, árnyas helyen van, vize még aszály idején is soká tart. Itatásra, ivásra szükségből használható. Nem gyakoriak s éppen azért becsben állanak. A nagyobb fertés már t ó, helyesebben t ö b ö r t ó, mert — akár a fertés — agyag fedte töbör mélyén elterülő víz. Ezeket már a katonai térképek