Hidrológiai Közlöny 1922 (2. évfolyam)
Értekezések és rövid közlemények - Scherf Emil dr.: Hévforrások okozta kőzetelváltozások (hidrotermális kőzetmetamorfózis) a Buda-Pilisi hegységben
34 SCHERF EMIL DOVERI (56, 44—46) volt az első, aki a C0 2-nek a szilikátokra gyakorolt hatásával behatóbban foglalkozott; azt tapasztalta, hogy alkáliszilikátok vizes oldata CCX-gázzal teljesen megbontható. Ugyanezt a tételt állította fel LIEBIG is; (116,1. 120— 125). Később STRUCKMANN (198) kísérletekkel bebizonyította, hogy ez a szilikátbomlás csakugyan végbemegy és hogy a kiváló kovasav egy része oldódik, tehát szénsavas, természetes vizekben is fordulhat elő oldott szabad Si O^. MÜLLER R. (132) szénsavval telített víz hatását vizsgálta közönséges hőfokon földpátra s egyéb nehezen megbontható szilikátokra s ő is azt találta, hogy a kovasav valószínűleg mint hidrát ment oldatba. STRUCKMANN (198, 341) szerint kálium-nátrium-szilikátból C0 3-vel kicsapott és vízzel kimosott légszáraz kovasavhidrát a tiszta desztillált vízben jobban oldható (1 l-ben 0 21 g Si 0 2) mint a szénsavgázzal szobahőfokon telített desztillált vízben (1 l-ben 0"156 g Si 0 3). MASCHKE (123) sokkal nagyobb oldhatóságokról számol be. Vízüvegoldatból CCX-vel leválasztott és vízzel kimosott kovasavkocsonyát közönséges hőfokon 3 napig állni hagyott s közben néhányszor felrázta. Eközben 100 g tiszta vízben 0 09 g Si O^, 100 g szénsavas vízben pedig 0 078 g Si O^ oldódott. STREMME (189, 630) ezzel szemben újabban azt közölte, hogy nátriumszilikátból ammoniumkarbonáttal frissen leválasztott kovasavgélböl a desztillált víz 1 1-jében csupán 002 g, ellenben szénsavra 0'035—0 043-szer normál víz 1 1-jében 0'085 g, tehát több mint az előbbi érték négyszerese oldódott; eszerint az adat szerint a szénsavas, kovasavas víznek a felszínre jutásakor CO ä veszteség következtében kovasavnak kell kiválnia. A kísérleti adatok ellentmondása érthető, ha meggondoljuk, hogy a kovasavhidrát kolloid anyag, mely vízben tulajdonképpen kolloid, nem pedig valóságos oldatba megy. Az ilyen kolloidok viselkedése a vízzel szemben nagyban függ a diszperziós fokoktól, amely ismét az előállításra használt anyagok természete, az előállítás óta eltelt idő stb. szerint változó lehet. A ma működő geizirek vize tetemes mennyiségű kovasavat tartalmaz, így pl. az izlandi Nagygeizir DAMOUR (35, 36) és SANDBERGER (25, 49) adatai szerint 1 liter vízben 0 52 g Si 0 2-t tartalmaz, míg a Yellowstone-park hévvizei GOOCH és WHITFIELD vizsgálatai szerint (76) gyakran mutatnak 0'3—0-4 g Si 0 2 tartalmat 1 liter vízben, sőt az „Opal Spring" nevű szökőforrás LEFFMANN (109) elemzése szerint 1 l-ben 0 768 g Si O á-t is tartalmaz. Ennek a nagy kovasavmennyiségnek egy része nem mint kovasavhidrát, hanem mint alkáli-szilikát van jelen a vízben, a vizek alkálikarbonáttartalma folytán. Miután bizonyos jelek, amelyekről később emlékezem meg, valószínűvé teszik, hogy a Budai-hegységben hajdan feltört hévvizek részben szintén Na 3 C0 3 tartalmúak voltak, a régi forrástölcsérekben található kovasav-kiválások keletkezésének a megértésére nem is annyira az előbb felsorolt irodalmi adatokat használhatjuk fel, amelyek csak a C0 2—Si 0^ rendszer közönséges hőfokon való viselkedésére vonatkoznak, hanem az alkáli-kovasav-szénsavrendszernek magasabb hőfokon való viselkedését kell kutatnunk. DOVERI (56, 50) régi kísérlete, amelynél a víz forrpontján finoman eloszlott kovasavval
