Hidrológiai Közlöny 1921 (1. évfolyam)
Értekezések és rövid közlemények - Szinyei Merse Zsigmond†: A csíkvármegyei borvízforrásokról
A CSÍK VÁRMEGYEI BORVÍZFORRÁSOKRÓL 31 kor elsősorban keletkeznek, arra következtethetünk, hogy a VI. számú forrás vize a fillitből ered és nem érintkezik mészkővel vagy dolomittal. A IV., V., VII., VIII., IX. és X. számokkal jelzett források az eddig leírt területtől messzebb keletnek, Gyergyótölgyes környékén, más földtani felépítésű területen fekszenek. Bélbor és Borszék környékének fillit képződménye kelet felé tovább terjed és Tölgyesnél, az ország határa felé alsó krétakorú caprotinás mészkő és konglomerátum települ reája. Erről a területről HERBICH *) azt írja, hogy az alsó krétakorú rétegek megjelenésének „legészakibb pontja a Tölgyes szoros, hol a Bisztricsora folyó a Piatra roasát, mint északi részt elkülöníti; itt közvetlenül kristályos palán nyugszanak. A nevezett folyó jobb partján, Tölgyestől keletnek, alkotják elsőbben a Hegyes hegységet" s innen dél felé folytatódnak. Más helyen meg azt mondja, hogy**) „a Bisztricsora völgy eredetétől kezdve közel az ország határáig folyton első-kori kristályos palán vonul keresztül és csak Hollón alul tűnnek föl a balparton, a Sindseróza hegység lejtőjén konglomerát s mészből álló sziklacsoportok, melyek csillámpalán nyugosznak" stb. A tölgyesvidéki ásványvizek tehát, amennyiben azok meszes savanyúvizek, mésztartalmukat minden valószínűség szerint a caprotinás mészkőből nyerik. A tölgyesvidéki források kémiai összetétele általában véve lényegesen eltér a bélbori és borszéki meszes savanyúvizek összetételétől, mint azt a II. számú táblázatban összefoglalt elemzési eredményekből Iáthatjúk. Kivételt csupán az V. számmal jelzett ú. n. hegyeshavasi borvíz képez, amely nyilván a Hegyes caprotinás mészkővével áll kapcsolatban. Ennek a víznek az összetétele feltűnő módon egyezik a bélbori törésvonal mentén fekvő III. számú forráséval. Ezt a nagy megegyezést a tölgyesvidéki geológiai viszonyok részletesebb ösmerete nélkül közelebbről értelmezni — sajnos — nem áll módunkban. A IV. számú forrás a tölgyesi „Attila-gyógyborvíz" néven a kereskedelembe is kerülő szénsavas víz forrását képezi, s a Vereskő (HERBiCHnél Piatra roasa) északi oldalában fakad. Az összes megvizsgált borvizek közti 1 ez az egyetlen, amely állandóan foglalt, s mellette kis, kezdetleges fürdőtelep épült. Ez a víz annyi szabad szénsavat tartalmaz, mint a legerősebb bélbor-borszéki tipusú borvizek. Az oldott mész benne aránylag kevesebb, a magnézia aránylag sok. A Ca egy része szulfát alakjában van oldva; az oldatt gipsznek mennyisége valamennyi forrás közül ennek és még inkább X. számúnak a vizében aránytalanul a legtöbb. A tölgyesvidéki borvizek közül meszeseknek minősíthetjük míg a VIII. számú ú. n. tölgyesi és a IX. számú ú. n. pojánai források vizeit. Mindkettő gyenge ásványos víz aránylag kevesebb szabad szénsavtartalommal. A bennük oldott mészhidrokarbonát csak mintegy tized része az erős, meszes borvizek mészhidrokarbonát-tartalmának. A deákpataki VII. számú és a baraszói X. számú források nagyobb szabad szénsav-tartal*) HERBICH : A székelyföld földtani és őslénytani leírása. A m. kir. Földtani Int. évkönyve. V. k. 2. füzet. 159. lap. * *) Id. munka. 161. lap.
