Hidrológiai Közlöny 1921 (1. évfolyam)

Értekezések és rövid közlemények - Schafarzik Ferenc dr.:Visszapillantás a budai hévforrások fejlődéstörténetére

Ü SCHAFARZIK FERENC DR. Svábhegyen a kalcit, fiatalabb barit és a fiatalabb kristályosodott kalcitgeneráció; a Mátyáshegyen pedig felmegy e sorozat a kalcit 111-ig. A Várhegyen és a Kiscelli platón pedig csakis aragonit és mésztufa figyelhető meg. 1 — 3. tehát tipikus kovasavas, ellenben a 11. és 12. tipikus mésztufás forrásüledékek. Kivehető azonban a táblázatból, hogy a közbeeső ásványasszociációk átmeneti jellegűek. Szembe ötlik továbbá az is, hogy az 1 —5-ig szereplő ásványok vízben a legnehezebben oldhatók, amelyek ennélfogva a felszálló vízből a hőmérséklet és a nyomás csökkenésével legelőbb, tehát a csatornák mélyebb szintjeiben váltak ki. Utánuk jött a dolomit, majd pedig megjelenik még bent a forráscsatornában a Ca CO.., kezdeties, lassú kiválása mellett a szépen kristályosodott szolitér egyénekből álló első generációja a kalcit-nak. Ezek a híres kissvábhegyi kalcitok. Egy gyengébb rekurrencia után, amely meghozza a második generációjú bari tot, következik a már összefüggő csoportokat, sőt üregkibéleléseket létrehozó közönséges szkalenoéderes (2131) II. kalcitgeneráció. Ez feltétlenül már magasabb helyen, kisebb nyomás mellett bekövetkezett, bőségesebb kalcium-karbonát kiválásra enged következtetni. Még ennél is szaporábbnak tartható az a mészkiválás, amely minden előző ásványkiválás felett mint legfiatalabb vastag bevonat alakjában található a nummulinás mészkő üregeiben. A végén pedig, amikor a hévvíz a forrástölcsérbül kilépett, következett be az összes CaH

3 (C 0.,).^ rohamos felbomlása következtében az aragonit, illetve a mésztufa kiválása. Ezekután nagyon fontos annak a körülménynek a megállapítása, hogy minden régi forráscsatornának jelenlegi, egységesnek látszó viszonyokat mutató feltárása nem az egész függőleges kiterjedésének, hanem csak egy bizonyos magasságú nívó egyetlen harántszelvényének felel meg. Ezzel szemben pedig diagrammunk összbenyomása a mellett szólna, hogy a forrásásványok társulása egy és ugyanabban a forráscsatornában változó is lehetett. Nem indokolatlan tehát, hogyha egy és ugyanazon forráscsatornára nézve egyrészt a mélyebb nívójú ásványasszociációkat fürkésszük, másrészt pedig a magasabb nívójúakra, amelyeket a denudáció már rég eltüntetett, következtetünk. Ebből a nézőpontból a ma látható régi budaőrs—budai forrásnyomok okvetlenül lecsonkult forrástel erekre vonatkoznak, valamint az is feltehető, hogy közülök soknak megvolt egykor a felszíni ernyőszerü mésztufája, amint az kivált a fiatalabbakra vonatkozólag a Széchenyi-hegy pannóniai mészkőkiválásának bősége alapján következtethető. A budaőrs—budai régi forrásnyomok NyDNy felől, vagyis a Csíkihegyek tájáról KÉK-i irányban a főváros felé sorakoznak egymás mellé. Voltaképen több egymással párhuzamos vonalról van szó, amelyek kivált Budaörs határában tűnnek fel a legkifejezettebben. Legsűrűbben volt a régi forrásoktól megszállva az első, vagyis a déli törésvonal, amely a Törökugratóval kezdődik s a Gellértheggyel végződik. Lecsonkított kúpjainak magassága 234—315 m. közt ingadozik. Valamennyijében a fődolomit a központi mag, amelyhez a harmadkori rétegek a DK-i oldalon félantiklinálist formálva csatlakoznak. Mögöttük törések vannak, amelyek mellől a második vonal antiklinálisa kiemel-