Dr. Domanovszky Sándor: A hazai hegesztett közúti hidak építésének története. Különlenyomat a 39. Hídmérnöki Konferencia előadásainak kiadványából (1999)
Dr. Domanovszky Sándor Ganz Acélszerkezet Rt. A hazai hegesztett közúti hidak építésének története Bevezetés A vasnak hídépítési célokra történő első jelentős felhasználása az 1779-ben, Angliában öntött (máig is üzemelő, 30,5 m fesztávú, 378 t súlyú) ívhíd, az Iron-bridge. Az 1849-ben felavatott budapesti Lánchíd kereszttartói is öntöttvasból, láncai, függesztő rúdjai kovácsolt vasból (a merevítő tartó fából) készültek. A múlt század második felében a vasgyártás fejlődése, a meleghengerlés bevezetése óriási léptekkel vitte előre, ül. nagyobb nyílások áthidalásánál egyeduralkodóvá tette a vasanyagot. Az illesztéseket szegecseléssel oldották meg. Az orosz Szlayjanov 1890-ben benyújtott szabadalma a - máig is használatos leolvadó elektródás elektromos ívhegesztés alapjait teremtette meg. Gyakorlati alkalmazhatóságát egyrészt a svéd Kjellberg 1905-ös találmánya, a bevonatos elektróda, másrészt a tíz évvel később kifejlesztett megfelelő áramforrások (dinamók, majd transzformátorok) tették lehetővé. Ezek után 1926-ban Lengyelországban megépülhetett az első, teljesen hegesztett (27 m fesztávú, rácsos) közúti híd. Mi magyarok az élbolyban voltunk. A húszas évek végén kitűnő mérnökök ismertették és népszerűsítették az új eljárást, 1930-ban beindult a hegesztőképzés, a Ganz és Társa Rt.-nél az áramforrás készítése, továbbá a Weiss Manfréd Müvekben, valamint a Rimamurányi Rt.-ben, a bevonatos elektródák gyártása. Egy évvel később 23,7 m fesztávú rácsos, hegesztett gyalogos felüljáró épült Balatonszemesen. Az első, minden kapcsolatában hegesztett, alsópályás, rácsos, 53,1 m fesztávú, máig is üzemben lévő közúti hidat, a győri Rába-hidat a Magyar Waggon- és Gépgyár Rt. 1935-ben építette (1. kép). Ezt követően alkalmazásra került a hegesztés (ELINHafergut eljárással) az Árpád híd kereszttartóinak gyártásánál (1940). A II. világháborút követő újjáépítés során egyre gyakrabban alkalmaztak hegesztett kötéseket, pl. a budapesti Petőfi-, Manci-, a szegedi- pontonhidak szerkezetei, továbbá a Szabadság híd újjáépítésénél az erősítések így készültek. Ezeknél sokkal jelentősebb volt azonban a budapesti Kossuth híd (2. kép) középső 78,0 m-es és két szélső 56,0 m-es nyílásainál a főtartók rácsos csőszerkezetként, teljesen hegesztett kapcsolatokkal történő kivitelezése. Itt sem az anyag (a széntartalom 0,31 %), sem a hegesztőanyag, sem pedig a körülmények nem voltak megfelelőek, ezért már üzembehelyezéskor (1946 január) számtalan repedést észleltek, melyek szaporodván, a hidat 1957-ben lezárták, három évvel később elbontották. Hasonló szerkezettel, szintén ideiglenes jelleggel, Szolnokon Tisza-hidat, két darab 66,0 m-es nyílású Rába-hidat, egy-egy 40,0 m-es nyílású Rábca- és Zala-hidat építettek újjá. Ma is üzemel az 1949-ben elkészült vásárosnaményi Tisza-híd, mely hegesztett gyári, szögecselt helyszíni kapcsolatokkal készült (3. kép). A harmincas évek közepén hegesztett hidakhoz Nyugat-Európában már 52-es acélokat is alkalmaztak, melyek edződésre hajlamosak lévén, bekövetkeztek az első ridegtöréses esetek (1938-ban a belgiumi Hasselt csatorna feletti híd összeomlott, a Berlin melletti autópálya-híd főtartója berepedt stb.). Ezek nyomán lázas kutatómunka indult meg, mely - bár még napjainkban is folyik - az ötvenes évek közepére kikristályosította a ridegtöréssel szembeni biztonság alapelveit (helyesen kialakított szerkezet, kellő szívósságú alapanyag, szakszerű hegesztéstechnológia). Tömören összefoglalva: a hegesztett híd építése a szögecselthez képest csaknem mindenben újat, nagyságrenddel bonyolultabb követelményrendszer szakszerű megoldását igényli 3
