Dr. Kossalka János: Magyar mérnökök. 13. füzet (Eger, 2007)

- 17után - rendkívül türelmesen foglalkozott a hallgatókkal, s a vizsgáztatás után tanszéki munkatársaival részletesen megbeszélte tapasztalatait [2, 60]. Munkabírása legendás volt, ezt igazolja rendkívül sok tisztsége, melyekben helytállt, miközben volt energiája tanulni, kutatni, tervezni is. Kiváló embereket gyűjtött maga mellé (Korányi Imre, Álgyay-Hubert Pál, Méhes György, Dénes Emil stb.) Az elméleti tudós, a vérbeli pedagógus, a kiváló tervező az I. világháborút lezáró békeszerződés után teljes erejével a haza, a mérnökség ügyének szolgálatába állt (Fővárosi törvényhatósági bizottság, országgyűlési képviselő, Mérnöki Kamara választmányi tagja, majd elnöke, Társadalmi Egyesületek Szövetségének társelnöke, Egyesült Keresztény Nemzeti Liga Kelenföldi osztályának elnöke, s hosszan lehetne sorolni tisztségeit). Az ő élete bizonyíték arra, hogy egy ember is milyen sokat tehetett a hazáért, a mérnökségért [84, 85]. Nemzetközileg is elismert tekintély volt: zsűritag volt az Aranyszarv öböl felett terezett híd pályázaton, jelentős külföldi hidak átadására (pl. Nimes) meghívták [60]. Tudományos munkásságát, alkotásait a vetélytárs Mihailich Győző részletesen, igen elismerően értékelte: „... a hídelmélet és a sztatika, más részt a hídépítés terén végzett úttörő munkát ... Alapvető irodalmi működését igazi tudományos szellem hatotta át, mely azonban megértést tanúsított az építő gyakorlat nagy problémáival szemben" [32]. Korányi Imre Kossalkáról írt megemlékezését saját emlékein kívül a tanszéken dolgozók adatközlésére is alapozta, ezek közül több olvasható a könnyen hozzáférhető Magyar műszaki alkotók (1964) műben. Pl. nyaranként a szép St. Gilgenben üdült, ahol naphosszat a tó mellett üldögélt, gondolkodott, ábrákat rajzolt a homokba [2], Nyugdíjas éveiben - háború volt - is igyekezett elvonulni, 1944-ben Párádon voltak, ahová magával vitte legújabb kutatási eredményeit... Korányi írta: „nagyon okos és nagyon jó ember volt. Kedves és közvetlen volt mindenkivel. Erős akaratú, szilárd jellemű ember volt, soha rosszat senkiről nem mondott. Beosztottai kedvvel és jó szívvel végezték el, ha megkérte őket valamire. Mindent méltányolt és elnézett, csak a feledékenységet nem szerette" [2]. Munkatársainak eddig nem publikált emlékei szerint mélyérzésü, igen vallásos volt, lánya miatti szomorúságát, aggodalmát nem vitte a tanszékre [60]. Becsületességéről legendák keringtek: 1909-ben Szterényi államtitkár