Karoliny Márton: Vas megye közútjainak története a Borostyánkő úttol az E-65 Európa útig. (Budapest, 1987)
Az úthálózat és a közúti közlekedés fejlődése a Szabadságharcig
parancsolat adattatott." Az említett Diligencze szekér kényelmes gyorsjárat volt: népszerű néven delizsánsz. A gazdasági viszonyok gyors javulása, a reformkori megélénkülés tette szükségessé, hogy a kezdetben heti egy vagy két postajárat helyett hamarosan már naponta közlekedjenek a járatok. Az országban 1840ben 10 levélposta vonalon 165 járat közlekedett, 454 mérföldnyi hoszszon. A Szabadságharc alatt ugyan a postavonalak jó része megszűnt, de ezeket a vasutak megindulásáig visszaállították. A vasúthálózat kiépülésével azonban végül teljesen megszűnt a távolsági közúti postaforgalom, s a postai szolgálatot a vasutak vették át. Útfenntartás a XVIII-XIX. században A vármegye úthálózatának fokozatos kiépülése az évszázadok alatt ismételten elvégzett kavicsfeltöltések eredménye volt. A megye területén jórészt mindenütt könnyen kitermelhető kavicsanyag erre a célra igen egyszerűen volt felhasználható. A XIX. század második felében végrehajtott útépítéseket megelőzően nincsenek adatok valódi építési tevékenységről. Az utakkal kapcsolatos tennivaló csak a meglevő utak járhatóvá tételére, jó karban tartására terjedt ki. Ennek intézése a járási főszolgabírókra, az útbiztosokra, a megyei földmérőkre tartozott, a végrehajtás viszont jobbágymunkával azokra a községekre hárult, melyek területén a posta vagy kereskedelmi út átvonult. A fenntartás feladatai természetesen az időjárási viszonyok, a hadmozdulatok és a forgalom követelményei szerint változtak. Egy 1810. márciusában kiadott rendelkezés utal erre^ „Közönséges tapasztalatból, de még a Körmendi Annoraxing Tiszt Úrnak jelentése szerint bizonyos lévén, hogy a fakadt fagyok után az Ország utak oly rossz karban vágynak, hogy majdnem járhatatlanok, arra való nézve a Szolga Bíró Úrnak meghagy atik, hogy a mostani tavaszi időkben, mindenek előtt a mély kerékvágásokat az úgy nevezett (Einraumer) bé vágók által bé vonyattatni, annak utána pedig az illető Helységekkel meg föveny ez tetni, t egy szóval minden szorgalommal jó karba hozatni el ne mulasszák." (íme olvadási károk közel 200 évvel ezelőtt!) A rendelkezést a francia háború és az elmúlt teleket követő olvadások tették esedékessé. Fejlettebb fenntartást írt elő egy 1812. júniusában kelt rendelkezés: „Az utak mellékét fölül föveny halmokat is hozatván, hogy azokbul a kinevezendő út bé húzók által az utaknak kevesebb hiányosságai kipótoltathassanak." (Ez pedig az első utalás a későbbi útkaparókra!) Majd mikor ez nem látszott elegendőnek, katonai erő igénybe vételét is elrendelte az alispán. Az utak két odalán felnövekvő cserje kivágására 42
