Karoliny Márton: Tolnai utak. (1982)

Bevezető - I. A kelták és rómaiak közlekedése

Ezt a limes utat a birodalmi főutak j elemzőivel építették ki, lehetőleg hosszú, egyenes vonalvezetéssel, töltésben, legfeljebb 10 %-ig menő emelkedőkkel. Az épített kőpálya a főutakon 0,8-1,5 m vastag is volt, szélessége 5-10 m között változott. A burkolatot képező kőlapok hézagaiba cementumot öntöttek; az így burkolt út volt a „via strata". (Most strada, Strasse, Street). A vízfolyásokat boltozott kőhidakkal keresztezték. A főutak fenntartását gyors katonai műszaki alakulatok végezték, „centuria accessorum volatorum". A limes út tolnai szakaszán több helyen találhatók fel a római burkolatok maradványai. Ezekből lehetett valószínűsíteni az út nyomvonalát. Wosinsky Mór történelmi műve szerint ez az alábbi volt: A Fejér megyei határt dél felé átlépve, a 6. sz. főút régi nyomától jobbra, a dunaföldvári Felső-tó levezető árkán levő régi 6. sz. úti híd mellett, a felső Öreg-hegy oldalában a közlegelőn, a kenderáztató tóban talált hídfőmaradványnál és Leányváron túl, amíg az út egy egyenesben vezetett. Dunaszentgyörgy északi részén, a Sánc-hegyen, a község délnyugati végén, a Borsahalomnál volt megtalálható az út maradványa. Biztos nyoma volt az útnak Faddnál, a falutól délnyugatra levő Cseri-legelőn, ahol 1887-ben a LXXXVI feliratú mérföldkövet találták, melynek felirata szerint Caius Július Verus Maximus császár idejében iu. 236 körül állították fel. A római út Paks felől jövet, a régi állami utat a 126. km-ében keresztezte, majd Szekszárd felé haladva, a 132-133. kmszelvények közt keresztezte ismét a régi 6. utat. Innen egyenesen vezetett az út Tolna-Mözs állomás irányába. A 63. sz. és a régi 6. sz. főutak találkozásánál is volt maradványa a római burkolatnak, ahonnan valószínűleg a 6. sz. út régi nyomán vitt Szekszárdig. Közben több híddal keresztezte a Sárvizet. Ebből a széles és magas töltésszakaszból ágazott ki az Őcsény irányába épített mellékút. Ez a Báta vizéhez vezetett, ott állott az Alisca ad latus erőd. Ez védte a várost télen a barbároktól, mikor a befagyott folyón szabadon jöhettek át. Szekszárd területén a római katonai tábor a Béla tér környezetében alakult ki. Ide vezetett az út Palánkról, majd a hegy lábához, tovább az Ebesi csárdáig egyenesen vezetett, onnan déli irányban ismét a hegység lábánál Kövesdig az út. Ez a szakasz keresztezte a mórágyi völgyet, ezen volt Ad Statuas erőd. Kövesdtől a fennsíkon vitt a nyom Furkó-pusztáig, majd bevágásban a DunaszekcsŐnél épített várig, és tovább, Mohács (Altinum) felé. Ezt az útvonalat nevezte népünk „hadút"-nak, az is volt sorozatosan történelmünk évszázadaiban. A rekonstruált nyomvonal a feltalált burkolatokból volt levezethető. Ezeket esetenként a jelenlegi útpályák alatt találták, a pályaszinttől 2-2,5 m mélységben, iszap és kavicsrétegektől eltakarva. Helyenként fahidak cölöpmaradványait ásták ki a századeleji útépítési és fenntartási munkák során. A limes út mentén kifejlődött nagyobb települések közül Annamária a mai Baracs térségében épült fel. Itt fontos átkelőhely volt a Dunán, erődített kikötőhellyel. Az ötvenes években történt útépítés alkalmából, Nagy Sándor mérnök és Dr. Hadnagy Sándor megyei főlevéltáros Bölcskén, a római erődlánc egy építményét tárták fel. Szekszárd helyén, a Kálvária hegy oldalában volt a római castrum, Alisca. Ez a név tulajdonképpen kelta eredetű. Az itt épült várost „Ad statuas sex aras"-ként említették, mert hat oltára volt. Abaktai, bödői és remetei forrásvizeket bevezették a városba, ekkor telepítették a szőlőkultúrát. Az erődítés a Sió-keresztezésnél épített hidakat védte. A DunaszekcsŐnél épült település és erőd, Lugió, volt a másik fontos átkelőhely a Dunán, ahol a bal parton is volt erőd a folyami hajózás védelmére, mert hosszirányú hajózás volt a folyón. A védelmet hadihajók is erősítették, közel 100 egységből állott ez a flotta. Békekörülmények között Lugionál bonyolódtak le a kereskedelmi kapcsolatok a Duna-Tisza közén élő szarmatákkal. Lényeges volt itt a közúti és vízi szállítások kapcsolata. A főúton lebonyolódó forgalmat mutatiók, lóváltó állomások, pihenőhelyek, mansiók segítették, ahol szállást is lehetett kapni. Ezeken a helyeken voltak a posta, - „Cursus publicus" - állomásai is. Maximinus császár idejéből (i. u. 235-238) fennmaradt, Bátaszék határában feltalált mérföldkő, a Béri Balogh Ádám Múzeum gyűjteményében van.