Karoliny Márton: Tolnai utak. (1982)

Bevezető - II. A népvándorlás és a magyar államalapítás kora

A Duna vonalát követő nagy hadiúton kívül még négy út vezetett át a mai Tolna területén a római korszakban. Ezek részletes vonalvezetésére vonatkozóan már alig állnak adatok rendelkezésre, így ezek kétesek. A Pécsről (Sopianae) Győrbe vivő út Dombóváron át vezetett, ott keresztezte a Kapos-völgyét (Pons sociorum), majd Hetény (Jovia), Nagykónyi, Felső Ireg, Ságvár (Tricciana) irányt követve vitt Arrabona városába. Ebből ágazott ki Nagykónyi térségében a Magyarkeszi, Mezőkomárom, Fehérvár (Herculia) irányon át az Aquincumba vivő út. A Kapos-völgyét követte a Szakály, Regöly, Pincehely, Simontornya, Batta nyomvonalon ugyancsak Aquincumba, majd Oszőnybe (Brigetio) vezető út. Végül adatok vannak egy PécsrőlPécsváradon át Szekszárd irányába vivő útról is. Az úthálózat építése a második század végén fejeződött be. A kiváló római hadmérnökök olyan jól választották meg az útépítésre alkalmas terepeket és útjaik részletes vonalvezetését, hogy az utak több évszázados pusztulás után is, a későbbi ember számára megjárhatok voltak. így aztán az következett be, hogy egyes útszakaszokon még ma is a római utak nyomvonalán közlekedünk, a hajdani Pannónia területén. Báta-Furkópuszta térségében felállított és ott feltalált mérföldkő. Távolsága Aquineumtól CXIII mérföld, a rajta levő felirat szerint. II. A NÉPVÁNDORLÁS ÉS A MAGYAR ÁLLLAMALAPÍTÁS KORA A népvándorlás A népvándorlás során megjelent hunok, Tolna területén Harc térségében ütköztek meg a római légiókkal, ezzel szűnt itt meg a római uralom. A hadak felvonulása ebben a hadjáratban is a hadút mentén történt. Pannóniát a rómaiak végleg 487-ben ürítették ki, de a részben latinizált, a történelmi viharokat átélt városi lakosság még sokáig élt a pusztult városok romjai között. A római uralom alatt a Dunántúl minden vonatkozásban felvirágzott. A következő századokban itt átvonult vagy letelepedett népek hosszú ideig használták a városmaradványokat, vízvezetékeket. Az Alta Ripánál 444-ben aratott győzelemmel jutott Tolna a hunok birtokába. A hunok és a rómaiak közti időnként békés, szövetségesi viszony módott adott arra, hogy a korábbi kereskedelmi viszonyok, legalább részben továbbbra is fennmaradtak. Az emberek és állatok számára nélkülözhetetlen sót az erdélyi és máramarosi bányákból kellett szállítani, a korábbi sóutakon. Erdélyből érkezett a réz és vas anyaga, meg az arany. Bizánc felől dísztárgyak, nyugatról a germán területek fazekastermékei érkeztek. Úgy a kereskedelem, mint a nyugat felé induló hadak menetei elsőorban a volt római utak mentén vonultak. A málha egy részét szekereken szállították. Szervezettségükre jellemző, hogy a Rajnán több hajóhidat építettek. Délnek, a görög birodalom irányában, a volt Temes vármegyei Kubin határában rendszeresen működő dunai réven át bonyolódott le a kereskedelmi, diplomáciai és katonai forgalom. A hunokkal megindult népvándorlás során csak az avarok alapítottak tartós államot 580-770 között Magyarország területén. Településeik a romokban még megmaradt római városok helyén alakultak ki. Letelepedett törzseik már földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkoztak. Értékeiket kezdetleges erődökben, az avar gyűrűkben őrizték. Erős katonai szervezetük volt, Sirmium ostrománál kétszer is építettek hidat a Száván. A IX. század első felében szláv birodalmak alakultak a Kárpátmedencében, majd 894-ben már a magyarok érkeztek a Dunántúlra. A népvándorlás 500 éve alatt a városok és utak jórészt teljesen elpusztultak. Az árvizek és a téli fagyok, az iszapelöntések következtében, a nagyszerű római úthálózat csaknem teljesen eltűnt a honfoglalás idejére. A nomád, lovas népeknek pedig alig volt szüksége utakra, mert a mindenkori terepen közlekedtek. A magyar államalapítás Anonymus szerint, a magyar honfoglalás útépítéssel kezdődött, Halicstól a Havas erdőn át a Hungi határig. Tolna területét a IX. század végén az Ete és Bojta fejedelmi törzsek szállták meg. Feltételezhető, hogy az Ete nevű település a Sárközben, Decs és a Duna között alakult ki elsőként. Ebben az időben a Kapós helyenként több kilométer széles, mocsaras, berekszerű mederben kanyargott, lassú lefolyású vize volt. Dombóvár és Simontornya között csak öt helyen volt meg az átkelési lehetőség. A széles medret tőzeglápok borították. Közlekedési 8 -