Kerekes Imre: A Szabolcs-Szatmár megyei közutak története (Nyíregyháza, 1982)

2. A közúti hálózat fejlődése

úti és vasúti híd építési költsége — az átszámítás szerint — 99 forint 78 fillért tett ki. Az országban s így megyénkben is megindult a cserekereskedelem. Az építéseken dolgozó munkások bérét természetben — olaj, zsír, szalonna, liszt, só stb. — állapították meg, s az ehhez szükséges élelmiszert a hatóságok begyűjtések és beszolgáltatások útján biztosították. A közalkalmazottak, így az útiszemélyzet fizetése mindvégig az értéktelen pénz volt, s ezek az emberek kisebb-nagyobb vagyontárgyaikat bocsátották cserére, hogy családjaik megélhetését biztosítsák, de panasz nélkül és lelkesen részt vettek az újjáépítésben. Külön ki kell emelni az útőrök helytállását, akik a kiürítési parancsok ellenére sem hagyták el a lakóhelyüket, s mikor az utakon való mozgás lehetővé vált, szolgálattételre jelentkeztek az útmesterségeken és a hivatalokban, szakaszaikon pedig az útpadkákra és árkokba kiszóródott köveket összegereblyézve, öntevékenyen kezdték meg az utak helyreállítását. Az 1945—46. évek a helyreállítások mellett az előkészület évei is. A meglevő útigépek, elsősorban az úthengerek javítása megkezdődött, a hiányzó szerszámokat és alkatrészeket nemegyszer — úton-útfélen elhagyott katonai felszerelésből — tankok páncélzatából állították elő. Az anyagszállításokat igás járművek végzik, ezek terhelését az ideiglenesen helyreállított kisebb hidak elbírták, de rajtuk nehéz hengereket átbocsátani még nem lehetett. A kiszállított anyagot elterítették a makadám burkolatok felületére s a tömörítést a forgalomra bízták, de még így is mind több és több út vált járhatóvá. A kormányzat megalkotta a 3 éves tervet (1947—49), mely a megrongált hidak és utak helyreállításán kívül a „kiépített úttal nem bíró községek és tanyaközpontok részére bekötő utak építését is tervbe vette" (41). A településekhez vezető bekötő utak építése 1947-ben megindult. A hároméves tervben épültekről kevés adat maradt meg, s ami megmaradt, azoknak többsége olyan utakat mutat, melyek a mai úthálózati kimutatásokban az összekötő utak között szerepelnek. Ilyenek pl. a cégénydányád —szamosújlaki, nagyszekeres—nemesborzovaL gulács—ti vadari stb. utak. Az 1947—49-ben épült bekötő utak menynyiségére csak különböző feljegyzésekből tudunk következtetni. Ezek szerint, ebben az időszakban a mai megye területén 19 bekötő út épült 66,8 km hosszban. 1950—52. években is szépen haladtak az építések (lásd Függelék 1. sz. kimutatás), de 1953-ban teljesen leálltak, 1963-ig egyetlen bekötő út sem épült. A következő tervévek komoly eredményeket hoztak olyan mértékben, hogy a IV. ötéves terv befejeztével már csak 3 község maradt bekötő út nélkül, (42) ebből is 2 az V. ötéves terv idején megépült. A bekötő utak építését a 4. sz. kimutatásban foglaltuk össze, részletesen a Függelék 1—5. sz. kimutatásaiban láthatók. 4. sz. kimutatás Bekötő utak építése 1947—1980. évek között száma hossza (km) 3 éves 1947—49 L9 66,8 I. ötéves 1950—52 12 30,3 1953—63 — — II. ötéves 1964—65 2 4,2 III. ötéves 1966—70 12 53,3 IV. ötéves 1971—75 35 101,8 V. ötéves 1976—30 2 4,8 összesen: 82 261.2 1949. évben megindult a mezőgazdasági termelés átalakulása, s megyénkben is megépült az első termelőszövetkezeti bekötő út Nyírcsaholyban és egy gépállomáshoz vezető út Tyúkodon. Az építéseket az Államépítészeti Hivatal irányította. A következő években a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium külön szervezetet hozott létre, a Termelőszövetkezeti Útépítés Műszaki Ellenőrző Csoport-ot (TUMECS), mely a későbbiekben része lett a Földművelésügyi Minisztérium felügyelete alá tartozó Mezőgazdasági Beruházó Vállalatnak. A mezőgazdasági utak burkolata 1960-ig vizes makadám, majd fokozatosan fejlődve 1960—75 között itatott és kötőzúzalékos makadám, mintegy 30%-ban aszfaltbeton volt, s 1975—80. között már csaknem teljes mértékben aszfaltbeton burkolatokat építettek. Megyénkben 1955—80. évek között mintegy 300 mezőgazdasági bekötő út épült, kereken 440 km hosszban (43). Ezek közül kimutatásainkban csak azok szerepelnek, amelyeket az országos úthálózatba felvettek. A 3 éves terv kezdetén nagy lendülettel végzett bekötőút-építéseket egy időre megszakította az 1947-ben bekövetkezett tiszai árvíz, mely Tarpa és Tivadar között törte át a jobbparti védtöltést. 13 község és a hozzájuk vezető utak nagy része víz alá került. Az árhullám olyan erővel söpört végig az utakon, hogy sok műtárgyat, köztük több — az 1800-as évek végén épült — tégla- és kőboltozatos hidat is felborította. Az Államépítészeti Hivatal gépeivel és munkaerejével részt vett az árvédelemben, s az árvíz levonulása 11