Kerekes Imre: A Szabolcs-Szatmár megyei közutak története (Nyíregyháza, 1982)
1. Szabolcs-Szatmár megye területének közigazgatási változásai
1. Szabolcs-Szatmár megye területének közigazgatási változásai A mai Szabolcs-Szatmár megye területén az Árpád-korban három vármegye: Borsóvá, Szabolcs és Szatmár osztozkodott. Borsóvá vármegye az 1241-es tatárjárás után felbomlott, a Tiszától keletre eső része Bereg néven önállósult formában továbbélt, a megye Tiszától fekvő harmadát pedig Szabolcshoz csatolták (1). Az így megnagyobbodott Szabolcs vármegye területére nézve Tiszántúl legnagyobb vármegyéje volt, északon magába foglalta a Bodrogköz nyugati csücskét négy faluval, és a Taktaközt; nyugati határa a Tisza folyása mellett Tiszacsegétől indult ki, s majd délen Karcag, Nádudvar, Püspökladány, Debrecen határvonala mentén Nyíracsád táján csatlakozott Szatmár megyéhez. A megye névadó települését Anonymus szerint Szabolcs, honfoglalás kori vezér alapította (2), de a hely kiválasztásában szerepet játszhatott az igazgatási központ, a vár alatt húzódó útvonal is. Ez a fontos kereskedelmi út Kijev irányából Borsóvá megye területén, a Vereckei hágón lépett az ország területére, majd Munkácsnál ágazott el két irányban: a déli Borsóvá (ma elpusztult település Vári határában) —Szatmár—Doboka—Kolozsvár útvonalon érintette a korai magyar megyeszékhelyeket, míg a másik ága Ungvár és Zemplén után a Bodroggal párhuzamosan haladt. Azonban ebben az időben s még jó pár száz évig Bodrogkeresztúr és Tokaj között nem volt természetes szárazföldi közlekedési lehetőség, ezért útvonalunk Bodrogolaszinál jött át a Bodrogközbe, és Viss-Kenézlő érintésével lépte át a Tiszát Balsánál. Innen Szabolcs várát érintve — az előtte húzódó országutat már 1067 körül írásos forrás említi — Rakamazig, majd Korévén át — ismét a Tiszán keresztül — lehetett eljutni az egykori Hímesudvarba, a mai Tokajba (3). Szatmár megye északi és nyugati határa Borsóvá és Szabolcs megyék határával esett egybe (4). Déli, Bihartól és Külső-Szolnoktól elv üasztó határvonalának kijelölése nem kis nehézségbe ütközik, de még inkább a keletié, mert a vidéket, a később Ugocsa és Máramaros megyék területét csak a XIV. századtól szervezik megyei keretekbe (5). E középkori megyék néhány kisebb területi változással egészen a feudális kor végéig fennmaradtak (6). Az 1376. évi XXXIII. tvc. — amely az egyes közigazgatási egységek megváltozását rendelte el — elsősorban Szabolcs megyét csonkította meg: a hajdúvárosokból (Nánás, Dorog, Böszörmény, Hadház, Szoboszló) és néhány Szabolcs megyei községből (mint pl. Tiszacsege, Téglás, Balmazújváros, Nádudvar, stb.) létrehozta Hajdú vármegyét Debrecen székhellyel, sőt még két településsel Bihar megyét is gazdagította. Ujabb területcsökkenést jelentett az 1950-ben elrendelt államigazgatási beosztás, mely szintén a megyehatárok rendezésével járt. A trianoni békeszerződés után kialakított két megyét, Szabolcs és Ung, illetve Szatmár—Bereg— Ugocsa közösen egyesített vármegyéket Szabolcs-Szatmár néven összevonta, s az előbbi területéből az ekkor létrehozott Hajdú-Bihar megyét öt, Borsod-Abaúj-Zemplén megyét pedig kilenc községgel részesítette. Tehát a középkori Szabolcs megye területének kb. jó egyharmada ma más közigazgatási beosztás alá tartozik. Területe mindössze a trianoni békekötés után gyarapodott két Ung megyei községgel (Győröcske és Záhony). A középkori Bereg és Szatmár megyék területének ma kb. 1/3—1/3-a tartozik SzabolcsSzatmár megyéhez. A trianoni békeszerződéskor Ugocsa megyéből mindössze egy település nélküli földdarab került át (7). SzabolcsSzatmár megye területe ma 5937 km 2 , közigazgatási székhelye Nyíregyháza. A fent vázolt, az elmúlt száz esztendőben felgyorsult területi változások egyúttal arra késztettek bennünket, hogy a feudális kori (1848 előtti) adatainkat is elsősorban a mai megye területéről gyűjtsük össze. 9
