Mészáros János: Pest megyei utak (Budapest, 1979)
UTAK A TÖRÖK HÓDOLTSÁG KORÁBAN Már a Mohács utáni negyedszázad viharai megtizedelték a megye lakosságát, s a pusztulást tetőzte a török megszállás. Az első rémület hatása alatt nem csupán a nemesek, hanem a parasztok is tömegesen menekültek el a falvakból, s aligha tértek vissza. Már a Mohácsot követő első hadjárat során 200 ezer rabot hajtottak el a törökök. A magyar adóösszeírások és a török defterek egymást kiegészítő adataiból kiderül, hogy a XVI. század közepén a Pest megyei falvak egész sora áll lakatlanul. A legszomorúbb képet a hajdani Pest megye mutatja. A balparton még súlyosabb a helyzet. Itt is a fontosabb hadiutak mentén néptele nedtek el a falvak, a legtöbb a Csepel szigettel szemben eső partvonulaton, továbbá nagy félkörben Pest közvetlen környékén és a Pest—hatvani út mentén. Ettől az útvonaltól északra viszont minden középkori falu megmaradt, a megye déli és keleti vidékén pedig csak szórványos volt a pusztulás. Bármilyen nagy is volt tehát abszolút számokban a balpart vesztesége (163 helységből 43), még mindig nem közelíti meg Pilis megye romlását. A honti részeken és a két szigeten pedig még ennél is kedvezőbbek az arányok (41 faluból megmaradt 34). Eltűnik a megyéből természetesen az arisztokrácia is, mely azelőtt sem lakott itt állandóan. Parasztok, kisnemesek, mezővárosi polgárok és a szolgálatukban álló új, a reformáció talaján kisarjadt értelmiség (prédikátorok, jegyzők) alkották a török uralom alatt Pest megye magyar népességét. A XVI. századi török uralomra az a jellemző, hogy az élet minden vonatkozásában erőteljesen és közvetlenül belenyúlt a magyar lakosság életébe. Ez mutatkozik meg a bíráskodás mellett a gazdasági vonalon is. A falvakban a szpáhi közvetlenül szedte be a feudális szolgáltatásokat, melyek egyébként lényegileg a magyar földesúri követelésekkel voltak azonosak, megkövetelte azonkívül a robotot is, ami részben a természetbeni jövedelmek beszállításából és a ház körüli munkákból állott. Ibrahim nagyvezér 1527-ben Szapolyai János magyar király követeinek kijelentette, hogy Magyarország nem János királyé, de nem is Ferdinánd osztrák hercegé, hanem a szultáné. Török törvény szerint úgymond a szultáné mindaz a föld, melyet lova patkója tapodott, s melyen fejét nyugalomra hajtá. Márpedig a fényes győzelem után a szultán végigvonult Magyarországon, járt és meghált Budán. A kard jogán tehát az ország a szultáné. A régi török államszervezet az egyik legérdekesebb emberi alkotás volt. Ha modern fogalmakat alkalmazunk meghatározására, úgy azt szocialista ízű egyeduralomnak mondhatjuk. Minden a nagyúré, a szultáné és a szultán minden, ő a török jog forrása: élet,halál tulajdon korlátlan ura. Ezt a török államszervezetet a maga egész ridegségében, s a vele járó egész közigazgatási apparátussal átültették a szultánok a meghódított magyar részekre is. A hódoltsággal a hódolt részeken egy csapásra megszűnt a magyar alkotmány, megszűnt minden történelmi hagyomány, minden köz- és magánjogi berendezés és az új rendnek hagyott helyet. 1526. szeptember 19-én készült el a Dunán vert híd, melyen a török seregnek át kellett szállni. A balparton azután a szultán kétfelé osztotta seregét, az egyik az ő személyes vezetése alatt a Duna balpartján vonult a Bácskába, a másik Ibrahim nagyvezérrel az élen a Tisza jobb partján haladt. Természetes, hogy a garázda török csapatok a vármegye egész testén végiggázoltak , s azt jóformán letarolták. A törökök legfontosabb dunai átkelőhelyén, a váci hídon, az 1560. júniusát követő 22 és fél hónap alatt 108.714 marhát hajtottak át. Az 1563. év második felében és a következő év elején Vácott 30.248, Bécsnek tartó marhát vámoltak el, s ezek mind a hódoltságból származtak. A legtöbbet 3175-öt a távoli Makóról hajtottak fel; 2150 jött Jászberényből, 2132 Debrecenből, 1718 Szegedről, 1691 Kecskemétről, 1564 Ceglédről, Túráról pedig 1479. A gyászos emlékű mohácsi csata után Budáról visszaforduló török had egy része szeptember 27-én Ibrahim vezérlete alatt Kecskemétet kirabolta és felgyújtotta. A Patócsai testvéreknek 1563-ban kelt osztálylevele számot ad ama rettenetes pusztulásról, melynek nyomai még 10 év múlva is mutatkoztak. Buda várának 1541-ben, Szolnoknak pedig 1552-ben történt eleste után a Duna—Tisza köze teljesen a törökök uralma alá került. Már a XVI. században elpusztult néhány, s lehanyatlott egy sor város. A korszakban alig hallunk Esztergom, Fehérvár, Pécs vagy Visegrád gazdasági szerepéről, Vác is csak a legfontosabb dunai átkelőhelyről 22