Török Tibor: Mérföldkő. Harmincöt éve a Vas megyei utakért. (Szombathely, 2002)
Millenniumi emlékhelyek
Az Vas Megyei Állami Közútkezelő Kht. is igyekezett méltó módon megemlékezni a magyar államiság ezer esztendős fennállásáról, éppen ezért több helyütt emlékhelyeket alakított ki a beruházásaihoz kapcsolódva. Ebben a fejezetben a millennium előtt tisztelgő alkotásokat - amelyeket az utazó gyakran talán észre sem vesz - gyűjtöttük össze. A jakabházi emléktábla A 8-as számú főút korszerűsítése során állítottak emléket a jakabházi Zichy-kastélynak. Az impozáns épületet 1852-ben Zichy Hermann emelte, majd a következő évtizedekben több tulajdonosa is volt például Wickenburg István, gróf Hadik Béláné. A kastélyt 1939-ban utolsó birtokosa, Unger Ferenc lebontatta. Az épületre ma nagyméretű, fényképes tábla emlékezik, amit 2000. június 12-én ünnepélyes keretek között avatott fel Kazatsay Zoltán helyettes államtitkár. Az igényes kivitelű történelmi emlékeztető az egykori kastélyépület előtt, az útmentén áll, és hazánk államiságának ezeréves évfordulóját hirdeti.