Török Tibor: Mérföldkő. Harmincöt éve a Vas megyei utakért. (Szombathely, 2002)
Millenniumi emlékhelyek
MILLENNIUMI EMLEKHELYEK Gróf Széchenyi István mellszobra Vasváron és az avatás pillanatai A vasvári Széchenyi szobor Vasvár főterén egy főút és egy összekötő út fut össze. A csomópont korábban sok gondot okozott a település lakóinak, és kialakítása sem volt méltó egy város centrumához. A Vas Megyei Közútkezelő kitartó lobbizásának köszönhetően sikerült meg felelő anyagi segítségre szert tenni. A támogatás megszerzésében elévelülhetetlen érdemei vannak Regős Szilveszternek, a KöVíM főosztályvezetőjének, így lehetővé vált a vasvári csomópont és a hozzátartozó Fő tér átépítése - ugyancsak a millennium tiszteletére. A tér új díszburkolatot kapott, a központot pedig a város egy díszkúttal tette még impozánsabbá. A kht. - amely a © KöVíM megbízásából az átépítést lebonyolította - még hangsúlyosabbá szerette volna tenni, hogy a csomópont megújításában a közutasok - minisztériumi kollégák, dolgozók, vezetők - is részt vettek. Mindez természetesen összekapcsolódott a hagyományok, a magyar múlt tiszteletével, éppen ezért a cég a Fő tér avatására gróf Széchenyi István mellszobrát ajándékozta a városnak. Széchenyiről, „a legnagyobb magyarról", a reformkori politikai mozgalmak egyik elindítójáról ma már csak kevesen tudják, hogy az első magyar független kormány közlekedési minisztere volt, és gazdasági jellegű írásaiban többször kiemelte az úthálózat fontosságát is. Azt tartotta, az utak állapota vagy gátja, vagy segítője a nemzet gyarapodásának és növekedésének. A mellszobrot Tóth Emőke zsennyei szobrászművésznő készítette. A bronzalak közel másfélméteres sötétszürke márvány talapzatra került, amelynek elülső oldalán ez áll: gróf Széchenyi István 1791-1860. A hátoldal vésete: Szeretett hazánk, Magyarország fennállásának 1000. évfordulója alkalmából állította ezen emlékművet a Vas megyei Állami Közútkezelő Közhasznú Társaság 2000. augusztus 20. Az ünnepélyes avatót 2000 augusztus 20-án tartották, a szobrot Sztojanovits Iván a KöVíM helyettes államtitkára és Holnapy László a KöVíM minisztériumi tanácsosa közreműködésével leplezték le.