Karoliny Márton: Komárom megyei utak (Tatabánya, 1981)

II. A népvándorlás

sze volt a Dunától délre, Dombóvár környezetén keresztül Pécsre, SOPIANEA-ba vezető főútnak. A Becs—Esztergom—Óbuda-i útból CRUMERUM-nál (Nyergesújfalu) ágazott ki a harmadik AQUINCUM-ba vezető út, amely a Csév—Solymár irányt követte. Nyergesújfaluból Tatán át CRISPIANA (Bakonyszentkirály)—Hajmáskér felé vezető útról is vannak adatok. Az említett utak különböző mértékben voltak kiépítve. A kiépítés az út melletti területtulajdonosok kötelezettsége volt, akik a munkát rabszolgákkal végeztették. Békeidőben — a mérföldkövek feliratainak tanúságai szerint — a légiók is építkeztek. Különböző kategóriájú útjaik voltak: viae publicae (közösségi), viae militares (katonai) és viae privatae (magán) utak. Az úthálózatot használta az állami posta: a CURSUS PUBLICUS is. Ez küldeményeket és utasokat szállított a birodalom területén. Kocsikat, hátaslovakat és öszvéreket bocsátott rendelkezésre a postaállomásokon. Az utasok a 6—3 lóváltó állomás távolságra épített mansiókon találtak szállást, ételt, italt. A limesen kívül római erődök hálózták be a Dunától délre eső területet is: Győr, Szentmárton, Visegrád, Tarján, Leányvár, Tata és Bicske voltak megerősített települések- A településeken igen fejlett lakóépületek, kiépített piacok, polgári építmények voltak. Több helyen építettek fürdőket. Használták a kisigmándi gyógyvizet, s a Tata melletti tó volt a LACUS FÉLIX, a boldogság tava. Kifejlesztették a dunaalmási kénes fürdőt, melynek fennmaradtak épületmaradványai. A tatai források vizét Naszályon és Bélapusztán át BRIGETIÓ-ba vezették. A külső szakaszon kőből, a város területén ólomcsövekböl épült a vezeték. Űttörténeti emlék az a hatalmas töltés, amelyet a rómaiak Füzitőtől kiindulva, keleti irányban egyenes vezetéssel az almási hegyekig építettek ki. Valószínű, hogy BRIGETlO kiépítésekor ezen a töltésen szállították a városba a kőanyagot az almási kőbányákból. A töltés 2500 m hosszú, 40 m talpszélességű és 8 m...magas volt. A töltésben két zsilip épült, a Dunába torkolló patakok átvezetésére. A zsilipek lezárásával, a város védelme érdekében el lehetett árasztani a töltéstől délre levő területeket. A töltésen vezető út burkolata nagy kőkockákból épült. Ezen a töltésen vezet jelenleg is a MÁV Dorog—Almásfüzitő-i vonala, és a 10. sz. főút 72—77 km szakasza. Említhető még egy a Dunától északra, a Vág jobb partján vezető útvonal. Ezen vonultak fel Marcus Aurelius légiói, a kvádok és markomannok elleni hadjárataikban Komárom— Keszegfalva — Guta — Vágsellye — Trencsén irányban. Az útnak katonai felvonulási jellegén túl lehetett kereskedelmi vonatkozása is. Erre utal Trencsén latin neve, LAUGERITUM. Egy Esztergom vármegye északi részén lefolytatott hadjáratra vonatkozó adatokat tartalmaz Marcus. Aurelius oszlopa Rómában, a Piazza Colonnán. A domborműveken feltehetően a Magyar-Szögyén területén végbement ütközet részletei vannak ábrázolva. A pannóniai római uralom alatt élénk kereskedelem fejlődött ki. A kelet—nyugati irányú forgalom szállítási igényeit csak részben szolgálta az úthálózat. Hajózó dunai kereskedelem alakult ki a galliai és germániai kereskedőkkel, valamint a „limesen" kívüli ,,barbár" népekkel. Kereskedelmi kikötők voltak Bécs, Győr, Gönyü, Ó-Szőny, Almásfüzitő, Esztergom, Szentendre és Óbuda városelődjeinek partjánál. A dunai hajózás a kereskedelem érdkein túl a limes védelmében katonai célokat is szolgált. A hajók evezős bárkák voltak, de használtak vitorlát is, hegymenetben pedig vontatást. A hajózás biztonságát a kiépített erődök szolgálták. Julianus Apostata császár (361—363) csapatait a Fekete erdőből kiindulva hajókon szállította Dél-Pannóniába. Alig ezer főnyi sereget, kb. 200 hajón Ulm-tól a Dunán hajózták Sirmium-ba (Mitrovica). Az utat 24 nap alatt tették meg. II. A népvándorlás A római birodalom gyengülése, majd kettéválása keleti és nyugati császárságra, Pannónia fokozatos feladását eredményezte, mert az egyre rosszabbul ellátott légiók ereje nem volt képes feltartóztatni a mind jobban szervezett és nagyobb hun erőket. Dunántúl fokozatos feladása nem minden esetben háborús vereségek következménye, gyakran szövetségi megállapodások eredménye volt. A hunok végül is 433-ban telepedtek meg Pannóniában. Ezzel magyarázható többek között az, hogy Attila halálakor 453ban, a római Legio I. Adjutrix, még Solva környékén tartózkodott. A szövetségi viszony tette lehetővé, hogy a Dunántúl területén kialakult kereskedelmi kapcsolatok ha megváltozva is, egy ideig még tovább éltek. Az embertömegek sószükségletét ezután is az erdélyi bányákból elégítették ki. Ugyanonnan szállították a műhelyek réz-, vas- és egyéb fémszükségletét, valamint a kereskedelem értékmérőjét, a rangot adó ékszerek anyagát, az aranyat. Észak-Európáhól továbbra is áramlottak a borostyánkőből készült ékszerek, nyugatról a germániai fazekas műhelyek termékei, Bizánc felől dísztárgyak, üvegedények. A kereskedelem útvonalai — természetesen a hadjáratok szüneteiben — a vízi utak voltak, másrészt az akkor még meglevő római úthálózat. A hunok a nagy hadjárataikhoz szükséges élelmezést és hadianyagot málhás állatokon és szekereken szállították, ezekből alakítottak ki egyegy szekérvárat táboruk körül. A római utak mentén vonultak a hadak nyugat és dél felé, s ezeken hajtották a vágóállatokat is. A hun állam szervezete törzsi eredetű volt, több tekintetben római befolyás alatt. Priszkosz Rhetor leírása szerint nagy településeik voltak, de számos ,,barbár" faluról is tesz említést. Megcsodálta Attila fapalotájának pompáját, Réka királynő szőnyegekkel borított otthonát. A király székhelye feltehetően a Tiszántúlon lehetett. Ez a településszerkezet közlekedést és kereskedelmet tételez fel. 11