Jász-Nagykun-Szolnok megyei hidak és utak (Szolnok, 1993)

c HIDAK ÉS UTAK 3 költségeit, a befektetett tőke nagyságát és a forgalmi viszonyokat vették figyelembe. Általános alapelv volt, hogy a vámbevétel a tulajdonosoknak külön jövedelmi forrást nem jelenthetett, csupán az építkezési költségek visszatérítését szolgálta. Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében a vasúti hozzájáró utakon a kövezett vámot a megye szedte. Jászkisér, Karcag, Kisújszállás, Mezőtúr, Szalók-Taskony, Kunhegyes, Kenderes, Szászberek, vasútállomásokhoz tartozó települések többször kérték a megyét, a vámbevételek felét engedje át, de a megye arra hivatkozva, hogy az utak fenntartásához a vámokból befolyt összegre feltétlenül szükség van, a kérést megtagadta. A nagybirtokosok és a tőkés bérlők egyre többször fordultak kérvénnyel a törvényhatósághoz, hogy a vasúthoz szállítandó terményeik után ne kelljen kövezet vámot fizetniük. A megyei közgyűlés megvizsgálta ezeket az ügyeket és ha jogos volt a kérelem, megadta a vámmentességet, de legtöbbször az érdekeltek csak kedvezményben részesültek, ami azt jelentette, hogy a feladott termékek után nem 2 krajcárt, hanem csak a felét 1 krajcárt fizettek. A nagybirtok érdekeit ez sem elégítette ki, mert 1895-ben a Vármegyei Gazdasági Egyesületen keresztül fordultak a megyéhez a vámkérdés rendezésében. A törvényhatósági közgyűlés az egész megye területén egységesen 2 krajcárban szabta meg a vasútra feladott áruk q-ja után fizetendő pénzt, és a nagy tömegben szállított cukorrépa, takarmányrépa, tűzifa, szén, koksz, tégla, kő, kavics, homok vámmentességét jóváhagyták. Az első két termény vámmentessé tételével kifejezetten a nagybirtokosoknak kedveztek. A vámmentességet ezekre az árukra csak 1900-ban oldják fel Fegyverneken, amikor a cukorrépa q-a után 1 f-t, a szén és tűzifa után 2 f-t szednek. 1900-ban 20 vasúti hozzájáró út

1 található a megyében. Az alispáni jelentés szerint a Szolnok és a jászberényi utakon az illető város, a többiben a megye szedi a vámot. Akarcagi, kisújszállási, mezőtúri, törökszentmiklósi, fegyverneki, túrkevei, jászladányi, kenderesi, szalók-taksonyi, szászberki, jászapáti, jászberényi, kunszentmártoni, tiszaföldvári, jászkiséri, monostori, dévaványai, madarasi utakon az állomáson fel- és leadott árúk q-a után 4 fillért szednek, Szolnokon az állomáson feladott árúk q-a után 2 f-t, leadott árúk után 4 f-t, Kunhegyesen 6 f-t kell fizetni, A századforduló után a jelentősebb vasúti-út építés a vezseny-várkonyí állomáshoz vezető 6,5 km-es út kiépítése 1902-ben. ÚTFENNTARTÁS A MEGYÉBEN 1. ÚTBIZJOSOK Az útfenntartással kapcsolatos munkákat az államépítészeti hivatalok végezték, feladatuk teljesítését útbiztosokkal és útkaparókkal látták el. Az útbiztosi intézmény létrehozásáról a megye szervezése előtt a Jászkun Kerületekben az 1872-es szabályrendelet intézkedett. Ez alapján a kerületekben útfenntartási munkákra három útbiztosi állást szerveztek. Az útbiztosokról az úttörvény után az 1891. június 17-én alkotott szabályrendelet intézkedett. A törvényhatósági útbiztosok a vármegye segéd- és kezelő személyzetéhez tartoztak. Az alispán véleménye alapján a megye főispánja nevezte ki őket. A megyében hat útbiztosi állást szerveztek Szolnok székhellyel, ezenkívül Jászberényben, Jászladányon, Kunhegyesen, Túrkevén és Cibakházán működtek útbiztosok. Az útbiztosoknak képességi vizsgát kellett tenni állásuk betöltéséhez. Bizonyítaniuk kellett, hogy jártasak az olvasás, írás, számadás, rajzolás területén, ezenkívül ismerik az építkezésnél használatos anyagokat. Az útbiztos feladatát képezte a gondviselésére bízott útvonalra felügyelni és a természetben lerovandó közmunkák összeírásának ellenőrzése. Közvetlenül alá tartoztak az útvonalakon alkalmazott útkaparók. Az útbiztos kötelessége volt a vezetése alatt álló útkaparónak az útfenntartási munkákra a megfelelő utasítást és útbaigazítást megadni, és ellenőrizni az útkaparók által elvégzett munkákat. A gondozásra bízott kiépített útvonalakat az útbiztosok hetenként egyszer, a ki nem épített utakat havonta kétszer bejárták, aszükséges hiányok pótlásáról, a javításokról azonnal intézkedtek. Az alispán a kereskedelmi miniszter rendelete alapján 1893-ban intézkedett, hogy a vármegyei útbiztosok szolgálatuk alatt nemzeti színű karszalagot viseljenek, melyre Jász-Nagykun-Szolnok címerének fémből nyomott mintázatát illesztették. Az útkaparók jelvényként a vármegye bádogból készült címerét viselték. (18. kép) 2. ÚTKAPARÓK Az útkaparók kinevezett hivatásos közegeknek számítottak, akik közvetlenül az útbiztosoknak voltak alárendelve. Általában írni, olvasni tudó embereket alkalmaztak, akiket az államépítészeti hivatal javaslatára az alispán nevezett ki. Fizetésük szerint az 1883-as szabályrendelet I. és II. osztályba sorolta őket. Számukat ekkor 40 főben határozták meg, a törvényhatósági utaknál. Az útkaparók lakhelyét, az általuk kezelendő útvonalak hosszát, a működésükre vonatkozó utasítást az államépítészeti hivatal főnöke állapította meg. Az útkaparók munkájának jobb kihasználására a törvényhatóság házat épített a kijelölt útszakaszon. Az első útkaparó házat 1886-ban építették, a Jászberény-árokszállási út mellett. Az 1911-es vármegyei útkaparókról szóló szabályrendelet újra rendezte jogaikat és szolgálatuk lefolytatását. Az útkaparók székhelyét az alispán határozta meg, a kezelésre átadott útszakasz hosszát pedig az államépítészeti hivatal. Az útkaparó szabadságot csak halaszthatatlan esetben vehetett igénybe, a rendelet egy napot engedélyezett. Enyhítés csak a mezőgazdasági munkák idején lehetett, nyáron az aratási munkák végzésére 14 napnál nem hosszabb szabadságot, tavasszal és ősszel kukorica kapálás és törés céljára 3-3 napot lehetett igénybevenni. 22