Közutak Hajdú-Bihar megyében (Nyíregyháza, 1989)

Történeti áttekintés - A reformkortól az első világháborúig

A reformkortól az első világháborúig A XIX. századba forduló város elveszítve korábbi kiváltságait, Bihar vármegye fennhatóságát „élvezi", birtokai Szabolcs és Bihar vármegye területére esnek. (6. sz. ábra) A városok függetlenségét felszámoló 1795. évi helytartótanácsi és udvari kamarai rendelet központi felügyelet alá helyezi a városok valamennyi élettevékenységét, az igazgatást, igazságszolgáltatást, gazdálkodást és a pénzügyit egyaránt. A központi hatalom kiépülésével az önállóságtól történt teljes megfosztását a királyi városok, így Debrecen is nehezen tudta s nem is akarta elviselni. A század első három évtizedének politikai küzdelme a királyi városok kiváltságai visszaszerzéséért folytatott küzdelem jegyében telt. S most úgy fordult a helyzet, hogy amíg az udvar és a királyi kamara a jogok egy részének visszaadása mellett volt, addig most az országgyűlés akadályozta ezt. E csatározásokkal teltek a XIX. század első évtizedei, mígnem elérte az országot a párizsi forradalom szele. A rendszeres postajáratok a század eleién PestSzolnok-Debrecen útirányt használták Kolozsvárra menet. Ezt a járatot keresztezte Debrecenben a Kassa-Debrecen-Brassó járat. Majd bővül a járatok sora a Debrecen-Hosszúpályi-Székelyhíd-Kolozsvár és Debrecen-Nyíregyháza járattal, mely utóbbi Tokaj és Szatmár irányába ágazott el. Végül létrejött a kapcsolat a délnyugati országrészekkel is, amikor megindult a Debrecen-Szentes-Gyula viszonylatú postajárat. A postajáratok természetesen nemcsak személyeket, hanem levél- és csomagküldeményeket is továbbítottak. A postaútvonalak mellett 15-20 km-enként állomások voltak, általában „csárdákkal" és „szállásokkal". A pesti és kassai járatok hetenként szerdán és pénteken indultak Debrecenből, majd 1843-tól a pesti járat naponta közlekedett. A Debrecen-Pest közötti utat a járatok két és fél, később két nap alatt tették meg, ami napi harmincöt (magyar) mérföldes utazási sebességnek felelt meg. 6. Tiszántúli vármegyék aXVII-XIX. században A teherszállítás közúton ló- és ökörfogaton történt kizárólag. Minden lovas gazda alkalmilag vállalt fuvart. A fuvarozók sem céhet, sem egyéb társaságot nem alkottak. A Pest-Debrecen-Kolozsvár útvonalon sok debreceni fuvaros vállalkozott búza, gyapjú, bor és egyéb áruk fuvarozására. Pest-Debrecen távolságon a búza bécsi mázsájának fuvarköltsége 48 krajcár és egy rénes forint között változott. Az utat Pest és Debrecen között a szekerek hét-nyolc nap alatt tették meg. A városi helyi szállítások egy- és kétlovas talyigákon történtek. A talyiga két nagyméretű keréken haladva a homokon sem akadt el, ezért kiterjedten használt jármű volt Debrecenben és közvetlen környékén. A debreceni talyigások száma 1827. évi összeírás szerint 169 volt. A posta- és egyéb forgalmi vonalak számának gyarapodása azonban egyáltalán nem jelentette az útállapotok javulását is. (7. sz. ábra) Egy 1836-ban a helytartótanácsnak küldött városi jelentésben leír7. Debrecen látképe a XIX. században tak szerint „semmi vagy csak egyszerűen kövekkel borított utak nincsenek, hanem azok helyett, ahol kívánatos, magából a határból kitelhető földtöltések és fa, vagy néhol téglahidak találtatnak, s azok időről időre megigazíttatnak". Az első „kavicsozott" út, amely a megye területén haladt és Debrecent is érintette, az 1850-es években készült Nagyváradra vezető út, valószínűleg a mai Derecske-Berettyóújfalu közti út. Az utak állapota tehát továbbra is olyan rossz, hogy egy-egy esős időszak a közlekedést teljesen megbénította. A városi belső utak állapota sem volt jobb. Sőt, itt a helyzet, a viszonylag sűrűbb forgalom miatt, mely a földutakat teljesen tönkretette, talán még rosszabb volt. Ez késztette Debrecen város magisztrátusát a „debreceni nagyhíd" megépíttetésére, a Piac utcán (Vörös Hadsereg útja). A nagyhíd a maga nemében egyedülálló építmény volt! Feltehetően már a XVII. században állott a város főutcáján valamilyen ácsolt szerkezet, mert egy 1631. évi tanácsülésről készült jegyzőkönyvben javításának elvégzését rögzítették (8. sz. ábra). A nagyhíd a XVIII. század végén épült. A HatvanPiac utcák torkolatától — ma Kossuth tér — a Piac utca tengelyében egyenesen haladt a Cegléd utcáig — ma Kossuth u. —, ahol keleti irányban megtörve,