Czeglédi Imre: Békés megyei utak (Békéscsaba, 1986)
A honfoglalástól a török kiűzéséig
1. / A HONFOGLALÁSTÓL A TÖRÖK KIŰZÉSÉIG A közlekedés alakulását földrajzi és gazdasági-társadalmi tényezők határozzák meg. Földrajzilag a megye az alföld szélén fekszik, a fontosabb utak irányát a közeli erdélyi hegyek jelentősen befolyásolták. A hegyeken átvezető utak azonban a Maros és a Sebes-Körös völgyében vezettek, egyik a megyénktől délre, másik attól északra, tehát a fő kereskedelmi utak elkerülték megyénket, a megye széleit érintették. Délen Arad-Nagyszeben irányában a barcasági útvonal a Maros völgyében kedvező földrajzi adottságok között vezetett, felhasználva a vízi közlekedést is, északon valamivel kedvezőtlenebb volt az átkelés a Király-hágón az ország belsejéből NagyváradKolozsvár-Marosvásárhely-Brassó irányában. A terep adta lehetőségek miatt a megye déli részén sokkal könynyebb volt az utak kiválasztása, kiépítése és fenntartása. Folyók alig szabdalják át ezt a területet, a magasabb felszín mentesítette a bel- és árvizektől. Északon a Körösök vidékén folyók által sűrűn behálózott területet találunk, s az ármentesítések előtt szabadon kanyargó vizek gyakori áradásaikkal lehetetlenné tették a közlekedés folytonosságát, nehézzé az utak kiépítését, a legészakibb területen, a Sárrét világában pedig csak a lápot ismerő ember igazodott el. A láp félelmetes világa védelmet nyújtott az ott élőknek, de el is zárta lakóit a közlekedés adta gazdasági lehetőségektől. A vízi közlekedés fontos szerepet töltött be a lápi emberek életében, az egyetlen fatörzsből készült csónakot a múlt században is ugyanúgy készítették, mint évszázadokkal azelőtt. Ha az országos utak el is kerülték megyénket, a helyközi közlekedésre szolgáló utak az elődök tapasztalatait követve vezethettek egyik községből a másikba, s ha el is vesztek az alföldi rónaságban, toronyiránt keresve a legrövidebb utat, - legfeljebb a lapályosabb helyeket kerülte ki -, a folyók partjainál ismét találkoztak. Mert a folyón csak az olyan partszakasz alkalmas az átkelésre, ahol szűkebb az ártér, nem fenekük meg a kocsi és igavonó állat a sokáig elöntött, süppedékes, széles ártérben. Ilyen helyeken alakultak ki a révek, amelyek meglétét már Árpádkori helyneveink is bizonyítják. Az első említést a folyón való átkelésre Anonymus Gestájában találjuk, aki szerint a honfoglaló magyarok előbb Szeghalomnál próbáltak átjutni a vizeken, hogy a folyón túli területeket meghódítsák. Újabb próbálkozásukat a csongrádi révnél siker koronázta, Szarvas irányában folytatva útjukat elfoglalták Mén Marót birodalmát. Az Árpád-kor idejében az útvonalakat katonai szempontok szerint jelölték ki. Ilyen hadiút vezetett Szolnokról Debrecenbe, amely megyénk északi részét is érinthette. A 14. század derekán kezdett kialakulni hazánk főúthálózata. A kereskedelem jelentőségének növekedése magával hozta a közlekedési utak, útirányok sűrűsödését. Az Erdélybe vezető két útvonal közül a Pest-Szolnok-Szeghalom-Nagyvárad-Gyulafehérvár-Brassó ir ányában haladó út megyénket is érintette Szeghalomnál. A kereskedelem fellendülését bizonyítja, hogy 1403-ban Békés kapott vásártartási jogot, s hamarosan követte Gyula és Szentandrás is. A 12. században elszaporodtak hazánkban a belső vámok (vásár-, híd-, révvám.). 1295-ben Békéstől nyugatra a Hidas-ér neve fordul elő, bizonyítván a híd meglétét, hidat találunk itt még a 18. században is. 1383-ban a Vésztő melletti Körös-hidat említik. 1495-ben Czibak János és Ferenc varsányi földbirtokosok hidat vernek a Fehér-Körösön, amelyen jobbágyai átjöttek a gyulai uradalom területére, s Corvin János jobbágyait háborgatták, pülyi erdejét pedig jórészt kivágták. Karácsonyi János szerint a középkorban két kereskedelmi útvonal vezetett át megyénken: az egyik Tiszavarsány-Bánréve-Mezőszentmiklós-Gyula-Simánd-Lippa, a másik Mezőtúr-Póhalom-Simasziget-Kiskároly-Szeghalom-Csökmő-Nagyvárad felé. Mindkét útvonal az ország belsejéből az erdélyi hegyeken át vezető átjárók felé tartott. A Gyula-Simánd-Lippa közötti út jelentőségét emelte, hogy a tordai sóbányák sóját a Maroson szállították a hegyek lábáig vagy a Tiszáig, s innen került az alföldre, valamint az ország többi részébe. Az erdélyi sószállításokkal a következő évszázadokban is gyakran találkozunk. Karácsonyi a következő szárazvámokat említi: Kiskároly, Szeghalom, Décse, Gyúr. Scherer a gyulai uradalom területén a gyulai, vári, pülyi, simándi, békési, décsei vámokat ismeri. Az utakat azonban csak nyáron lehetett biztonságosan használni. Esős időszakban járhatatlanokká váltak, s legfeljebb a téli fagy adott újabb lehetőséget az utazásra. Janus Pannonius is szánon indult Váradról Pécsre, hogy az ottani püspökséget átvegye. 8
