Borsod-Abaúj-Zemplén megyei utak (Miskolc, 1988)

/. RÉSZ 1. A közlekedés kialakulása (Történeti áttekintés) A közúti közlekedés olyan régi, mint maga az ember. A történelem előtti időkben a tavak, folyók partjához, a vadászó-halászó helyekhez vezető útirányokon idővel kialakult az utak őse: az ösvény, a csapás, a gyalogút. A Kárpát-medencében, nevezetesen Északkelet-Magyarország területén csak az államalapítást követően beszélhetünk gyakorlatilag úthálózatról, valamilyen formában történő karbantartásról, javításról, illetve a későbbi időszakokban építésekről. (1.) 2. A kezdetektől a népvándorlásig A földtörténeti időszakokban úgy a klíma mint a természetföldrajzi változások meghatározták az ember megjelenését, megtelepedését, életmódját a Kárpát-medencében. Borsod-Abaúj-Gömör és Zemplén megyék területének déli része viszonylag sík, vízfolyásoktól időszakosan elöntött, lápos, az északi folyóvölgyekkel szabdalt domb-és hegyvidék volt, mely az ember megtelepedését, mozgását, kapcsolatrendszerét hosszú időre befolyásolta. A középső paleolitikumban a Bükk-hegységi Varbó mellett, majd a hegység déli részén lévő Subalyuk barlangból kerültek elő megmunkált kőszerszám-maradványok. A mintegy 10—40 ezer évvel ezelőtti ún. ,,Szeleta-kultúra" leletei kerültek elő a Miskolc környéki barlangokból. A „Gravetti-kultúra" idején már szerszámkészítő műhelyekben munkálták meg a vadászéletmódhoz szükséges eszközöket, melynek egyik fontos lelőhelye a mai Bodrogke rész túr és környéke. 3. A honfoglalás és a magyar államalapítás kora A magyarok Kárpát-medencébe történt megtelepedése után a törzsek nevei nagyon sok településnévben megjelennek és viszonylag igen nagy számban fenn is maradnak. Ezek között található Keszi, Nyék, Tarján, Oszlár stb. Ezek a megnevezések oklevelekben találhatók, ezért kétségtelenül megállapítható, hogy a 10. században létesült települések voltak. Ónd vezér szállásterülete Zemplén megyében volt (a téli a Szerencs melletti Ónd községnél lehetett), a megyét érintő hely és névtörténeti magyar szláv szavak: Csecs (Csicsva), Bózsva (Borsóvá), Karcsa (Korcsva), Boldva (Bold) és nem utolsó sorban Miskolc. A megye területén lévő feltételezett táborhelyeket és főbb útvonalakat tünteti fel az 1. sz. térkép. A magyar államalapítás időszakában, István király koronázását követően önálló egyházszervezetet hozott létre, felismerve ennek fontosságát a feudális állam és társadalmi rend szempontjából. A veszprémi oklevél határleírásából kiderül (1009. év), hogy ekkor már fennállt az egri püspökség, amely Üjvár (Heves-Abaújvár-Sáros), Borsod, Zemplén, Ung, Borsóvá (Bereg), Szabolcs, Bihar, Záránd, Békés, Külső-Szolnok megyékre terjedt ki. István király vármegye szervezetére utal Anonymus 1200 körül írt honfoglalástörténetében. A vármegyeszervezet lényegében várakon felépülő hatalmi apparátus volt, amely egy-egy területen ellátta az állam funkcióit. E vármegyék között szerepel Borsod és Zemplén, melyek közül az előbbi határvármegye volt. A határvár általában egy országból kivezető főút mellett épült fel (Borsodvár helye Edelénnyel azonosítható). A vidék folyóvölgyeit útként használták, a várhelyek környékén folytak a kereskedelmi és árucsere-kapcsolatok, vásárokat tartottak. Gyakorlatilag ezek a hosszú idők óta kitaposott és használt topográfiai „nyomvonal"-ak szolgáltak hadiútként is, amelyeken közlekedés bonyolódott rendszeresen. Fontos kereskedelmi útvonal vezetett Borsóvá megye területén a Vereckei hágón keresztül Kijev irányába, amely Munkácsnál ágazott két irányba. A déli ág érintette a korai magyar megyeszékhelyeket, a nyugati ág Ungvár és Zemplén után a Bodroggal párhuzamosan haladt. Ebben az időszakban és még ezt követően néhány évszázadon keresztül Bodrogkeresztúr és Tokaj között természetes szárazföldi kapcsolat nem volt, ezért az útvonal Bodrogolaszináljött át a Bodrogközbe és Vis-Kenézlő érintésével Balsánál keresztezte a Tiszát. A Szabolcs vár érintésével a Rakamazig, majd Tokajig terjedő országutat 1067 körül írásos forrás is említi. (2.) A vármegyék helyi előzményeként valószínűsíthető Zemplén vármegye — Ónd vezér nyári, Borsod vármegye - Őrsur-nemzetség szállás földjeként a krónikás hagyományokból. Az országot behálózó hodu utak (hadi utak) és a vármegyehatárok metszéspontján a király, a herceg vagy a hírvivők részére a megye területén belül rendelkezésre álltak a váltott lovak. „Még csekély számú 11. századi határleírásainkból is kiderül, hogy a főutak és megyehatárok metszéspontjain királyi ménesek voltak elhelyezve ... A (udvari) szervezetet kiegészítették a vízi utakon szolgálatot teljesítő révészek, csólnakosok vagy hajósok, akiknek egyik fő feladata az Erdélyben kitermelt sókockák szállítása volt". (3.) Sóútként használták az erdélyi és észak-magyarországi vármegyék között a Tokajon átvezető útvonalat. Győrffy György: István király és műve c. könyvében a „Kincstár és pénzverés" c. fejezetben említi, hogy a kijelölt helyeken vámot szedtek, a vámok között szerepelt: út^hídj-.rév-és vízivám szedése. A kézművesek megnevezéséből eredő falu-és településnevek között még ma is megtaláljuk a Bodrogmenti Udvard, Rudabánya, Kazinc, Párkány, Ónd és Oszlár neveket. Borsod-Abaúj-Torna és Zemplén megyék területén a kedvező földrajzi tényezők, a hosszú, végül csatlakozó folyóvölgyek az úthálózat kialakulását elsődlegesen befolyásolták. A Sajó, a Hernád völgye, Hegyalja felé vezető utak már a legrégebbi időkben léteztek, a három irány Miskolc környékén csatlakozott egymásba. A Csaba-Szihalmi útról az első okleveles adat 1067-ből 9