Szomolányi Antal: Az állami közútkezelés 40 éve. A Miskolci Közúti Igazgatóság története 1958-1998. (Borsod-Abaúj-Zemplén megyei utak. Miskolc, 1988)
II. fejezet: A Közúti Igazgatóság 40 éves működése
71 A miskolci Igazgatóság kezdeményezésére - a Minisztérium hozzájárulásával - 1976-ban indult be az igazgatóságok közötti sakkverseny. Az elsőt Aggteleken, a Cseppkő Szállodában rendeztük meg 4 táblás csapatverseny formájában. Az akkori 19 Igazgatóság közül 15 vett részt. Egyéni verseny nem volt, de az egyes táblák első három helyezettje elismerésben részesült. A kezdeti években 12 és 15 között volt a résztvevő csapatok száma és MiskolcBudapest párharcába csak Debrecen tudott beleszólni egy alkalommal. 1978-ban ugyanis meg-szerezte csapatban az első helyet. A verseny iránti vonzódás lendületét az igazgatóságokat összevonó, majd újra szétválasztó (létrehozó) szerveződései sem törték meg, mert ha kevesebb csapattal vagy csapatlétszámmal is, de résztvettek. Sikerült ezen az időszakon is túljutni, így 1991-től a résztvevő csapatok száma ismét 10 körül mozgott. 1982-ben már Balatonföldváron a Közúti Igazgatóságok üdülőjében volt megtartva a verseny lényegesen jobb körülmények között. Azóta is nagy tetszésnek örvendve minden évben itt gyűlnek össze október vagy november hónapban a sakkozók. A rendezést már a hagyományokhoz illően továbbra is a miskolci Igazgatóság, ill. a Kht. "vállalta". Nem véletlen, hogy a közúti igazgatóságok között az évenként megrendezett baráti sportvetélkedések sorában a sakk meghatározó szerepet játszik, mivel ennek a kedvelt szellemi sportnak nagy tömegbázisa van, nem kell hozzá költséges felszerelés és korra való tekintet nélkül mindenki művelheti. Az eddig lebonyolított 22 versenyen a Miskolci KIG csapata 13-szor, a Budapesti KIG csapata 5-ször, az ÁKMI csapata 1 -szer volt első. Az Igazgatóság csapatában szerepeltek: 1976-82. között 1982-től Szádeczki Károly Pásztor Ferenc Varga József Bagoly János Szabó Dénes Szádeczki Károly