Szomolányi Antal: Az állami közútkezelés 40 éve. A Miskolci Közúti Igazgatóság története 1958-1998. (Borsod-Abaúj-Zemplén megyei utak. Miskolc, 1988)

II. fejezet: A Közúti Igazgatóság 40 éves működése

72 Kúti János Varga József Kocsis László Szabó Dénes Huszár János Huszár János Dr. Dombóvári I. Péter Dr. Dombóvári I. Péter Varga László Peiker Tamás Bukta János Egyéniben Pásztor Ferenc és Bagoly János felváltva lettek első, ül. második helyezettek. 1996-tól Bagoly János és Szabó Dénes átszervezés következtében kiválva az Igazgatóság­tól az ÁKMI csapatában játszik. Ezzel a csapatverseny élmezőnye kiegyensúlyozottabbá vált. Tenisz Az igazgatóságok közötti vetélkedésekben a tenisz is elfoglalta méltó helyét azáltal, hogy 1980-tól minden évben megrendezik Baján az egyéni és csapatversenyeket kellemes környezetben, jó szervezéssel több pályán bonyolódnak a versenyek. Az első évtizedben csak férfi egyéni és csapatversenyt indítottak. 1980-81-ben az Igazgatóság részéről Tamás István, Lipták Frigyes és Márton József vett részt, 1982-től 1995-ig csapattagok voltak: Rátkai László, Tamás István, Kovács János, Peiker Tamás, Stoll Gábor, Dr. Dombóvári I. Péter, Kiss Béla. A miskolci csapat minden évben részt vett a meghirdetett versenyeken és dicsőségükre legyen mondva a csapat és egyéni versenyeken mindvégig az I-III. helyezést érték el az alábbi részletezés szerint: Csapatversenyben 7 alkalommal voltak elsők. 1989, 1990, 1991-ben 3 alkalommal egymás után szereztek elsőséget, így a vándorserleget véglegesen elnyerték. Egyéni helyezésekben is remekelt a teniszcsapat. Rátkai László 1982-1998-ig a 16 alkalomból 10-szer egyéniben első helyezést ért el első pályán, ezzel az ágazati verseny legeredményesebb résztvevője. A teniszversenyek rendezésénél - többszöri kezdeményezések alapján - 1997-ben első ízben szerveztek már női versenyt. Miskolcról Némethné Drotár Judit, Nyergesné Nádpataki Herta vett részt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom