Hidak Zala megyében (Zalaegerszeg, 2004)

A megye adottságai

VÍZRENDEZÉSEK SZEREPE A MEGYE ADOTTSÁGAI térképek (de még a 20. század első felében készült térképek is) nagyon szemléletesen ábrázolják. Ezeken a rendezetlen mederszakaszokon a 19. század közepétől rövid idő alatt sorozatban épültek ki a vízimalmok, mivel a mezőgazdaság egyre több terméket produkált és egyéb energiafajták akkor még csak nagyon szűkösen álltak rendelkezésre a termés feldolgozására. (Itt kell megjegyezni, hogy a Zalán Őriszentpéter és Bókaháza között, a Kerkán pedig Bajánsenye és Kerkaszentkiraly között a 20. század első felében külön-külön legalább 20 vízimalom üzemelt!) A vízimalmok üzemeltetését mindkét meder esetében nagyon kedvezően befolyásolta a völgyek viszonylag nagy esése (I>i %) és a nyári kisvízhozamok kedvező nagysága (Q>100 l/s). A vízimalmok építésére általában a domblábnál került sor, mivel az ott megépített malmok még árvízi kiöntések esetén is jól megközelíthetők voltak a gabonát szállító járművekkel. A19. század második felében a mezőgazdaság dinamikus fejlődése (főleg az állattenyésztés jövedelmezősége) szükségesé tette, hogy az érintett völgyfenéki területtulajdonosok az elmocsarasodások csökkentése érdekében lecsapolási munkákat és az árvízi elöntések gyakoriságának csökkentése érdekében helyi jellegű (lokális) mederrendezési munkákat végezzenek. A meder kiépítésének mértéke, illetve célja akkor általában az 5 éves gyakoriságú (azaz a százévenként átlagosan 20-szor előforduló) nagyvizek, illetve árvizek kiöntés nélküli levezetése volt. A két vízfolyás völgyében a 20. század közepéig a fentiekben vázolt problémák ellenére is jelentős változások történtek: - a völgyfenéken az állattenyésztés igényei miatt egyre több lecsapoló csatornahálózat és alagcsőrendszer épült ki, - a völgyfenék szélén egyre több gyepterületet törtek fel szántóművelés céljából (főleg csapadékszegény időszakban, vállalva az árvízi elöntés kockázatát is), - egyes községekben (megfelelő szabályozás hiányában) a belterületek a völgy szélének árvízi elöntéssel fenyegetett részére is kibővültek, - a völgyeket keresztező vasutak, utak üzemeltetésénél is egyre több probléma merült fel: ha a közlekedési létesítményeket nem emelték ki a terepszintből, akkor gyakorlatilag 2-3 éves gyakorisággal kerültek árvízi elöntésre (ilyen esetben a forgalom szünetelt, a pályatest pedig elmocsarasodott), ha pedig a pályatesteket (csak kismértékben is) kiemelték a terepszintből, a keresztirányú feltöltések az árvizek levonulása során duzzasztást okoztak, a közlekedési létesítményeken átbukó víz pedig a pályatesteket súlyosan megrongálta. Az előzőekben vázolt feszítő problémák egyre sürgetőbbé tették mind a Zala, mind a Kerka esetében a medrek korszerű rendezését, illetve a medrek vízelvezető kapacitásának lényeges növelését. A történelem fintora volt, hogy a probléma megoldására kiváló lehetőséget teremtett 1949-ben a vízimalmok államosítása. Az említett „diktatórikus" lépés után készültek el a mederrendezési tervek mind a Zala, mind a Kerka medrének korszerű rendezésére, illetve bővítésére az alábbi főbb irányelvek szerint: Az alibánfai Zala-híd és környéke (1927.) (Közútkezelő tervtára) 12