Hidak Jász-Nagykun-Szolnok megyében (Szolnok, 2000)

Mellékletek

Összefoglaló üzemű, a kiskörei vasúti és a szolnoki Tisza-hidakat. Ezek helyreállítása meglehetősen nehéz feladat volt. 1944. októberében a megye minden jelentős hídja áldozatul esett a háborús pusztításnak. Az országos közutak 71 hídja közül 39 károsodott, illetve pusztult el, s hasonlóan nagy kárt szenvedtek a vasúti és önkormányzati hidak is. Az újjáépítés sokféle megoldással, rendkívüli erőfeszítéssel volt lehetséges. Tiszaugon a mederből kiemelt roncsok részbeni felhasználásával, eredeti formában lehetett a Tisza-hidat újjáépíteni, a többi folyami hídnál azonban olyan nagy volt a rongálódás, s oly nagy feladat volt a roncskiemelés, hogy provizóriumokon kellett a forgalmat lebonyolítani, megküzdve a jeges árvizekkel. A szolnoki közúti Tisza-hídnál félállandó, háromnyílású rácsos szerkezetet építettek az akkor beszerezhető csövekből, hegesztett kivitellel. 1962-ig ezen bonyolódott le a 4. sz. főút igen nagy forgalma. A szolnoki vasúti Tisza-hidat a bombázások, robbantások teljesen elpusztították, így roncskiemeléssel együtt a híd teljes újjáépítésére volt szükség, ez 1947-ben készült el. Túrkevén Herbert hadihíd-provizórium épült, mely közel 50 évig volt üzemben. Az újjáépítés különös példája a szolnoki és zagyvarékasi, előzőleg többnyílású Zagyva-hidak újjáépítése az apátfalvi Maros-hídból kibontott rácsos acélszerkezetekkel. A második világháború után a vasbeton hidak építésében új technológiák jelentek meg: az elő- és utófeszítés, az előregyártás. 1951-ben készült el az üzemben gyártott, Hoyer-rendszerü gerendákkal épült felüljáró a 4 sz. főúton, majd 1957-től a fordított T alakú gerendás felszerkezetek sora. 1971-től 10 m-nél nagyobb nyílások áthidalására alkalmas tartócsalád (EHGE, EHGT) terjedt el. A helyszíni előregyártás és utófeszítés korai példája a szolnoki ártéri Tisza-híd (1962), mely hossz- és keresztirányban is feszített gerendákkal készült úgy, hogy a gerendák szeletekből álltak. A helyszíni utófeszítés példái a mezőtúri (1965) 30 m nyílású szekrénykeresztmetszetü híd, a szolnoki két felüljáró (1970, 1973) melyek Gerber-csuklós hatnyílású műtárgyak, 30 m körüli nyílásokkal. Szabadszereléses technológiával épült meg 1975-ben, az országban elsőként, a kunszentmártoni Hármas-Köröshíd 70 m-es középső nyílással, előregyártott ártéri nyílásokkal. Szabadon betonozott a 116 m nyílású új szolnoki közúti Tisza-híd, ártéri nyílásai szakaszos elöretolással épültek 1988-92-ben. Az acélhídépítésben is új technológiák jelentek meg: hegesztés, nagyszilárdságú, feszített csavaros kapcsolat, szabadszerelés. Az 1962-ben elkészült szolnoki közúti Tisza-híd hazánk első ortotróp pályalemezes hídja, a tiszafüredi Tisza-híd 1967-ben készült hegesztett, nagyszilárdságú feszített csavaros kapcsolattal, együttdolgozó pályaszerkezettel. Említésre érdemes a túrkevei Hortobágy-Berettyó-híd, mely 1996ban REM 500 hadihíd anyagból épült újjá. A kiskörei Tisza-híd 1958-ban épült újjá, ártéri nyílásai pedig 1976-ban épültek át, az országban a vasúti hidak között elsőként együttdolgozó (öszvér) szerkezettel. A vázlatosan ismertetett, néhány jellemző hídszerkezet mellett a könyv ismerteti az országos, az önkormányzati és vasúti hidak állományát is. Az országos közutakon 104 híd, az önkormányzatok kezelésében 133 van, mezőgazdasági és más üzemek 200-300 híddal rendelkeznek, a vasútvonalakon pedig 146 híd áll. Ezen hídállományokat részletező adatokkal, fotókkal illusztrálja a könyv. Egyedi hídleírás 25 hídról készült, ezek egy-egy jelentősebb híd történetét átfogóan mutatják be. A megye hídjairól szóló, elődjeihez hasonló könyv nyolcadik a sorban, gazdagon illusztrált, eredeti dokumentumokra, levéltári anyagokra támaszkodó feldolgozás. Fő fejezetei: földrajzi adottságok, a megye úthálózatának kialakulása, a hídszerkezetek technológiánkénti áttekintése: fahidak, boltozatok, vasbeton és acélhidak, a hidak 1944. utáni újjáépítése, hidak a művészetben, a hídállomány bemutatása (országos, önkormányzati, mezőgazdasági, vasúti kezelésben lévők), levéltári érdekességek, mellékletek (tervek, törzskönyvek, fotók), egyedi hídleírások. A könyvet dr. Gáli Imre korábbi kutatásai, Hargitai Jenő hídleírásai alapján Szecsei István, Szikszai Mihály, Szabó László és dr. Tóth Ernő írta. Kiemelendő Szikszai Mihály főlevéltáros, aki több éve rendszeresen kutatta egyes hidak történetét. A könyv lektorálását dr. Tráger Herbert végezte nagy gondossággal. A szerzők mellett igen sokan nyújtottak segítséget, elsősorban fotók, térképek, levéltári anyagok rendelkezésre bocsátásával. A teljesség igénye nélkül említeni kell a Hadtörténeti Intézetet és Múzeumot, a Közlekedési Múzeumot, a szolnoki Damjanich Múzeumot, a Kiskőrösi Közúti Szakgyüjteményt, a Hevesés Jász-Nagykun-Szolnok megyei Levéltárat, tervező és kivitelező vállalatokat: Ganz Acélszerkezet Rt, Hídépítő Rt., KÉV Metró, Pont-TERV Rt, Uvaterv, Scetauroute, MÁV Vezérigazgatóság, képes lapgyűjtőket. 164