Hidak Jász-Nagykun-Szolnok megyében (Szolnok, 2000)

Szikszai Mihály: Jász-Nagykun-Szolnok vármegye közútjainak története a 20. századig

JASZ-NAGYKUN-SZOLNOK VARMEGYE KÖZÚTJAINAK TÖRTÉNETE A 20. SZÁZADIG Feltehetően a római korban a megye területén áthaladt egy fontos kereskedelmi út (a „via commercialis"). Ennek útvonala Tiszavarsánytól haladt Kunszentmárton felé. A tiszavarsányi révátkelöhely után az út Martfű felé, majd Tiszaföldvártól keletre vezetett az árvízmentes területen. Az út vízmentes, középkötött talajon vezetett keresztül. Ennek a talajnak jellegzetessége, hogy esős évszak idején nem képződött rajta olyan ragadós süppedős sár, mint a Szolnok alatt haladó utakon, így a „ via commercialis " útvonalán kocsival, szekérrel jobban közlekedhettek. Ezen út nyomvonalát ma megközelítőleg követi a Tiszatenyő-szentesi vasútvonal. A Tiszazug déli részén volt a „via commercialis" átkelőhelye a Körösön. Innen többirányú elágazást feltételezhetünk, a legfontosabb útirány Lippán át vezetett Dáciába. Az Árpád-korban a következő országos jelentőségű utak haladtak át a megye területén. Szolnok várától a Zagyvát követve, Jánoshidánál keresztezve a folyót országos jelentőségű út vezetett az akkor még Nyéstának nevezett Jászapátiba, majd Hevesre érkezett. (Jász)-berényen helyi jelentőségű út vezetett át (Jász)dózsa, (Jász)árokszállás irányába. A Pest-Szolnok-Debrecen közt vezető „sóút" Szolnoknál haladt át a Tiszán. Ebbe az útba torkollott Fegyverneknél a (Tisza)roffi átkelőhelytől jövő mellékút. A Hevest Debrecennel összekötő országút egyik fontos átkelőhelye az Abádi rév volt. Ettől a révtől vezetett délre egy út, amely Bán-halmánál csatlakozott a „sóútba". Abádtól felfelé haladva a Poroszló-Füred közti révet találjuk, ahol a Tisza folyón az Eger-Debrecen országút haladt át. Szolnoktól délre a Tisza folyását követve haladt az országos jelentőségű Szolnok-Alpár-Csongrád-(Puszta)szer-Szeged út. Az utat a folyó bal partjával a révek egész rendszere kötötte össze. Közülük a legjelentősebb a Tiszavarsány-Tiszavárkony közti rév [1]. Az Árpád-kori úthálózat Györjfy nyomán (Szikszai Mihály) A középkorban a só elsőrangú életszükségleti cikk volt. Az államhatalom már a középkor korai szakaszában megszerezte a sóbányákat és a regálék között fontos szerepet játszott a só egyedárusításából befolyó királyi jövedelem. A sóregálét a XV. században iktatták törvénybe, amikor az 1492. évi 32. te. egyértelműen kimondta, hogy minden sóbánya a király tulajdona. Ebben az időszakban alakultak ki a máramarosi, erdélyi és sóvári bányák. Ezekből a nagy kősótömböket szárazföldi és vízi úton szállították az országban létesített sólerakóhelyekre. Viszonylag korán kialakult az Erdély-Szolnok-Pest sószállító út, amely feltehetően Désről és Szabolcsról indult ki. A szabolcsi sószállító út vonala következő lehetett: Szabolcs-Ottomány-Adony-Keserü-Barátpüspöki-Álmosd-KakadLéta-Vértes-Monostorpályi-Nyírpályi-Bogas-Sáránd-Szoboszló-Madaras-Fegyvernek-Szolnok-Pest. A másik sószállító út vonala: Margita-Ábrány-Keresztúr-Olaszi-Székelyhíd-Léta, itt csatlakozott a másik sószállító útba és haladt tovább Szolnokon át Pestig. A „sóút" legfontosabb tiszai átkelőhelye Szolnoknál volt [2]. 9