Hidak Bács-Kiskun megyében (1999)

Bács-Kiskun megye közútjainak története a XX. századig (Szászi András)

Bács-Kiskun megye közútjainak története a XX. századig Csongrád várából Kecskemét felé vette az útját. Leírja, hogy az első napon 16 órán át vízben szegény sivatagi tájon haladtak. A puszta homokon aludtak, további 5 órai utazással értek Kecskemétre. Kecskemétről Jánoshalma felé veszi az útját, de nem ír Halasról, mely a török időkben is létezett. "Jankofsda"(Jánoshalma) palánkáról (földváráról) azt írja: "Szép erős építkezésű erődítmény. Összesen kétszáz vitéz katonája van" Innen Kalocsára megy. "Kalocsa palánkvára a Duna folyótól egy órára van. Ha a Duna kiárad, olyankor a vár sziget gyanánt középen marad." Bajáról így ír: "E város utcái mind deszkaborításúak, mivel földje lapályos és mocsaras... két kapuja van: egyik a Révkapu, mely nyugatra nyílik, a másik a déli irányban a Zombor várába vezető úton van... a révfőnél van a vámfelügyelő háza" [14] A leírtakból is kitűnik hogy Csongrád és Kecskemét között gyenge minőségű, gondozatlan földút lehetett. Kecskemétről Nagykőrös és Cegléd felé, Budára és Szegedre fontos utak vezettek. Nagyrészt ezeken bonyolódott a hódoltság állatkereskedelme, a takarmányszállítás észak és nyugat felé a hódoltság határain túlra is. Kecskemét határa a Tiszától Fülöpszállásig terjedt, s vásárai országos hírűek voltak. Az 1560-1562. években a Duna ráckevei, földvári, paksi, tolnai és bátai átkelőin a kompok 19 ezer szarvasmarhát vittek át a folyón. [15] Dunaföldváron a révet 1542-1544 között egy Mohamed bin Kászim nevű török bérelte. [16] Edward Brown angol utazó pedig Kalocsánál hajóhídról tett említést. [17] Ezek az adatok világosan bizonyítják a dunai átkelők létezését és fontos közvetítő szerepüket a Dunántúl és a Duna-Tisza köze kereskedelmi kapcsolatában. A postautak kialakulása, sómonopólium A török kiűzése és a Rákóczi-szabadságharc után a közlekedés helyzete rendezetlen volt, a vízi és közutak fenntartásával nemigen törődtek. A Habsburg birodalom részeként újraszervezett közigazgatáson belül az utak és vámok ügyét az 1723-ban létrehozott Helytartótanács intézte. Első intézkedései közé tartozott a vámhelyek összeírása, s ez alapján csak azok maradtak meg, melyek tulajdonosa vámjövedelméből utat, vagy hidat tartott fenn [2] Bajának 1697 óta van postája, mely az eszéki postahivatal felügyelete alatt állt. Naponta lovasposta jött Szabadkáról és ment tovább Zomborba. Később a gyorskocsi, a delizsánsz is érintette Baját hetenként egyszer. Az igazi forgalmat azonban nem a posta jelentette, hanem a termények szállítása. Bácska és Pest megye déli része Bajára vitte a mezőgazdasági terményeket, s innen hajókon, uszályokon juttatták Pestre és Bécsbe, illetve a Dráván át a tengerre. Baja volt a legforgalmasabb dunai rakodóhely egészen a vasutak kiépítéséig. [18] III. Károly az 1720-as években határozta el, hogy tizenkét postavonallal behálózza az országot, de erre csak az 1740-es években került sor, mert az elvadult alföldi területeken igen nagy erőfeszítést igényelt a közlekedési vonalak kitűzése, járhatóvá tétele, a lóváltó állomások felállítása és a postamesterségek megszervezése. 1745-ben a győri Házi és Uti Kalendárium már felsorolta a postautakat, melyek közül egy irány szelte át a Duna-Tisza közét: "...Budától-Szebenig: Buda-Ótsa-Ketskemét-Szeged-Makó-TsanádSemlak-Betske-Arad-Lippa-TótVárad-DévaSzeben."(17( Ez a postavonal egészen 1854-ig, a vasút megnyitásáig működött. "1789-be a Budáról Zimonyba vezető postavonal létesíttetvén..." Állomásai : Soroksár-Latzháza Kun Szent Miklós - Szabad Szállás - Izsák - Vadkert - Halas - Maria Theresiopel (Szabadka) - Topolya - Verbász - Pétervárad [19] Az árterületeken a mocsár és sár okozott gondot, a löszháton a futóhomokban akadtak el a járatok. A török kor után a sóforgalmazás ismét birodalmi monopólium lett (1690), s felállították a sóhivatalokat. A Máramarosban és Erdélyben bányászott só éppen a Duna-Tisza köze népének közvetítésével jutott el Pestre és a Dunántúlra. A korabeli rendelBajai kikötő (KEGL) 13