48. Hídmérnöki konferencia előadásainak gyűjteménye (Lánchíd füzetek 7., 2007)

Kenyeres István: „Városképi illeszkedés"

48. Hídmérnöki Konferencia előadásainak gyűjteménye utak. Itt vonult Csák Máté, a husziták és ellenük Mátyás serege, majd a török és a felszabadító hadak. Fülek ostromára is ezeken a völgyeken vonult Thököly Imre serege, és a had vonulása során a Salgó várához tartozó Tariany falu elnéptelenedett. • A 18. századi adatok alapján készült térkép azt mutatja, hogy a Zagyva völgyén észak felé vezető Gyöngyös Losonc kereskedelmi út Alsópálfalva térségében elágazik, az út fő ága Lapujtőn, Bocsáron Berényen keresztül vezet Losoncra, míg a keleti ága Tarjánon keresztül Fülekre vezet. • Az utóbb említett út vált Tarján főutcájává, napjainkig megőrizve nyomvonalát. Ez látható a község 1866-ban készült térképén, ahol az út mellett megjelent egy szinte egyenes vonal, a vasút. • A 19. század közepén bekövetkezett ipari fejlődés megváltoztatta a korábban kialakult utak közötti hierarchiát. A 18. században még kétfelé ágazó út nyugati ága teljesen elsorvadt, míg a városunkon átvezető ága - a vasút mellett is ­fontos útvonal maradt. A nyomvonala - mint az 1896-évi térképen látható - a régi vonalán vezet. • A 20. század első felében, az első világháború után a település területe jelentősen megnőtt, az üzemek körbefogták a falut, az országút nyomvonala a városon belül nem változott. • Az 1960-as években - a városközponti rekonstrukcióval egyidőben jelentős közlekedésfejlesztés indult. Korszerűsítették a vasútvonalat, új állomásépületeket építettek, és az akkori terveknek megfelelően az 1970-es években megépült a tehermentesítő út első szakasza. Ezt hosszú idő után követte a második ütem, a Litkei csomóponttól a Kossuth útig. • Az 1980-as évek végén kezdődött meg a gondolkodás arról, hogy hogyan tovább. Több terv is született az út vasút fölé emeléséről és a felüljáró csatlakozási helyéről. Akkor még itt csak a felüljáróról szóltak a tervek, a Füleki út vezette volna tovább a forgalmat. 66

Next

/
Oldalképek
Tartalom