Páll Gábor: A Budapesti Duna-hidak története (Lánchíd füzetek 6., 2007)

II. FEJEZET: A BUDAPESTI DUNA-HIDAK KÍÉPÜLÉSE

DANUBIUS ieliae Páll Gábor: A budapesti Duna-hidak története azonban nem lett volna sok értelme, egyrészt mert a forgalmat a hídon - tekintettel a vonal hatalmas forgalmi igénybevételére - feltétlenül fenn kellett volna tartani, s így a főtartók megerősítése csak teljes aláállványozással, és meglehetősen hosszú ideig tartó - mintegy 2 éves forgalmi korlátozással lett volna végrehajtható; másrészt pedig nem lett volna célszerű a már megbízhatatlan régi anyagot a szerkezetben benne hagyni, ami a tényleges biztonság felől kínzó bizonytalanságban tartotta volna az illetékeseket. így a szakértők és a Minisztérium úgy döntött, hogy a szerkezetet egy teljesen új híddal cserélik ki. Szóba jöhetett volna az a megoldás, hogy az új szerkezetet a régi mellett, állványon szerelik össze, s utóbbi oldalra való kihúzása után, annak helyére betolják. Ez a megoldás azonban szintén igen sok állványzatot kíván, amellett pedig elkerülhetetlenné teszi a forgalom ideiglenes lezárását. A leggazdaságosabban és a forgalmat a legkevésbé zavaróan az a javaslat oldotta meg a problémát, amely a régi pilléreknek észak felé való meghosszabbítását tervezte, s az új híd szerkezetét a régi mellett, a megnyújtott pillérekre helyezte. Ennél az építési módnál a forgalom a régi hídon változatlanul fenntartható volt, kevesebb és kisebb teherbírású állványt igényelt, s egyúttal megoldást jelentett arra a jövőbeni esetre is, amikor az összekötő vasutat kétvágányúról négyvágányúra akarták kiépíteni. Az illetékesek ezt a tervezetet fogadták el; a vasútvonal hídon haladó szakaszának a régi pályatengelybe való bekapcsolását pedig, a híd előtt és után, ellenkanyarokkal oldották meg. Az új híd főtartóit vonóvasas ívekként alakították ki. Abban a korban majdnem minden nagyobb hidat íves vonalozású főtartókkal oldottak meg, a rácsos tartóknak csonkaszegmens, vagy szegmens-alakot adtak, amelyek némileg emlékeztetnek az ívekre, s ha csak lehetett, a főtartókat valódi ívekként alakították ki. Ezeket az alapelveket részben az akkor korszerűnek elismert szerkesztési szabályok és elméletek, részben pedig esztétikai meggondolások segítségével igazolták. Az új híd tengelye a régitől 12,06 m-re északra volt. Ezen általános meggondolások alapján készítette el az Államvasutak igazgatósága az alépítményi munkák kiírási műveletét, és a falazati munkákra nyilvános tervpályázatot hirdetett 1909 tavaszán. A versenytárgyalásra beérkezett 9 ajánlattevő közül a munkát Fischer Henrik és fia cégnek, mint legolcsóbb ajánlattevőnek ítélték oda. A vállalkozó a munkálatokat 1909 decemberében meg is kezdte. 78