Páll Gábor: A Budapesti Duna-hidak története (Lánchíd füzetek 6., 2007)

III. FEJEZET: A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ PUSZTÍTÁSA - A HIDAK ÚJJÁÉPÍTÉSE - III. FEJEZET: A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ PUSZTÍTÁSA - A HIDAK ÚJJÁÉPÍTÉSE

III. FEJEZET 7. A Lánchíd újjáépítése A párkány - az alátámasztás elvesztésével - maga is labilis helyzetbe került. A budai pillér sarui 3 m-rel tolódtak el a budai part felé, a pesti hídfő falazata pedig 1 -2 m-rel csúsztak ugyanebben az irányban. Ilyen körülmények között gondos vizsgálatnak kellett a roncsemelési és újjáépítési munkákat megelőznie. Gerő Ernő, akkori közlekedésügyi miniszter vezetésével 1947. december 22-én értekezlet vitatta meg a híd újjáépítésének irányelveit. Ennek során elhatározták, hogy a hidat az 1915-ös állapotnak megfelelően állítják helyre, annál is inkább, mert a régi anyagnak egy része felhasználható volt. Csupán a hídfőknek és a mederpilléreknek a modern forgalmi és közlekedési követelményeknek megfelelően való átépítését irányozták elő, a régitől való eltérésként. Egyéb részlet megoldásokban is történtek kisebb eltérések az 1915-ös állapothoz képest, azonban ezeknek a híd képére és klasszikus formáira nincsenek kihatásuk. A tervezés szempontjából döntő jelentőségű volt a következő két tényező: 1. mennyi vasat lehet a felrobbantott szerkezetből felhasználni és 2. mennyire lesz lehetséges a labilissá vált, klasszikus szépségű pillér-oromzat megmentése. A pesti oldalnyílás láncait, merevítő-tartóját és pályaszerkezetét 1947 őszén kiemelték; itt, valamint a középső nyílásban, ahol a láncok és merevítő-tartó egy része épségben feküdt, elég sok vasanyag mutatkozott alkalmasnak az újbóli felhasználásra. Az elgörbült láncszemekkel szilárdsági kísérleteket végeztek, amelyek alapján megállapítható volt, hogy a kevéssé deformálódott lánctagok szilárdsági tulajdonságai a hideg egyengetés után is szinte azonosak maradtak az eredetileg - 1913-ban - észlelt értékekkel. Miután egy teljesen új láncszerkezet legyártására sem idő, sem anyag nem állott rendelkezésre, felmerült az a gondolat, hogy a régi lánclemezek ki nem egyengethető részéről a fejrészeket levágják és azokat A.50.35.12es Cu-Cr acélból készült lemeztestekhez hegesztik, ami által megtakarítható lett volna a láncfejek kialakításának munka- és anyagtöbblete. Bár a hegesztési kísérletek kedvező eredményt mutattak, a szakbizottság - miután a rendelkezésre álló rövid idő alatt az összes varratok gondos átvizsgálását nem látta biztosíthatónak, - mégis úgy döntött, hogy a ki nem egyenesíthető, vagy bármilyen más okból fel nem használható láncokat azonos anyagú karbon-mangán acélból kell újra legyártani. Még így is felhasználható volt a régi anyagnak kb. 75 %-a. 155