Köszöntés dr. Träger Herbert 80. születésnapja alkalmából (Lánchíd füzetek 4. 2007)
KÖSZÖNTŐK
Köszöntés dr. Tráqer Herbert 80. születésnapja alkalmából Az alternatív ajánlat szerint a folyam medrét nagynyílású szerkezettel hidaltuk át. A meder szerkezet vonatkozásában az alternatív kialakítást az indokolta, hogy mind a dunavecsei, mind a dunaújvárosi parton kikötök üzemelésével kell számolni. Hangsúlyozni kell azt is, hogy az EU által megfogalmazott irányelvek szerint a fő közlekedési folyosók nem csak közlekedési pályaként funkcionálnak, hanem együttműködő rendszerekként is, így a tervezett autópálya és a kikötők a kombinált szállítás elemeiként is működnek egyben. A tervezés alatt álló dunaújvárosi kikötő pontosabb adatainak hiányában törekvésünk az volt, hogy a választott megoldás a tervezett kikötők használatát ne korlátozza jelentősen. Ennek a feltételnek a teljesülése tette indokolttá a nagy medernyílás alkalmazását. A csatlakozó ártéri szerkezet hossza a geográfiai adottságok miatt igen jelentős. A jobb parton, ahol az apostagi sziget és az attól nyugatra levő feltöltött holtág fölött is hídon kell vezetni az utat, mintegy 1 km, a bal parton, az árvízvédelmi töltés vonaláig, mintegy 300 m hossz adódik. A helyszín speciális és meghatározó jellegzetessége emellett a jobb parti mezőföldi löszplató és a Duna szintje között meglevő, mintegy 50 m-es szintkülönbség. A pálya felvezetése így magas pillérek alkalmazását teszi szükségessé, alapozási szempontból helyenként igen kedvezőtlen körülmények között. A rendkívüli méretek, az abból adódó építéstechnológiai feltételek szintén meghatározó szempontként jutnak érvényre. Mindezek alapján a nyílásméreteket ajánlatunkban megnöveltük, és a meder felől tolt technológiával épülő könnyű, ortotróp acél felszerkezet alkalmazását javasoltuk az ártéri hidak felszerkezeteként. A Nemzeti Autópálya Rt. társaságunk ajánlatát elfogadta, és az engedélyezési tervek elkészítését az alternatív ajánlat szerinti tartalommal kérte. Az engedélyezési tervezés kiinduló feladata egyrészről az érintett szakasz vízszintes és magassági vonalvezetésének meghatározása, másrészről az alkalmazott szerkezeti rendszer kialakítása volt. A tervezéssel párhuzamosan történtek meg a hidrológiai vizsgálatok, mely szerint az érintett folyamszakaszon végzett mederrendezés eredményeképpen a szabályozott mederszélesség mintegy 450 m lesz. Mindezeket, mint alapadatokat figyelembe véve, a mederpillérek tengelytávolságát 312 m-re választottuk. A közép vízi part és a mederpillérek között így elegendő távolság maradt az uszadék- és jégmozgás, 118