Zsámboki Gábor: Acélszerkezetű közúti hidak építése hazánkban 1945-1969 között (Lánchíd füzetek 3., 2007)

A vásárosnaményi Tisza-híd

Zsámboki Gábor: Acélszerkezetű közúti hidak építése hazánkban (1945-1969) a meder közepén álló pillér hátrányos a vízfolyás és a jégvonulás szempontjából. Arra azonban nem gondoltak, hogy az elfogadott terv szerinti két mederpillér a hozzájuk tartozó védőgátakkal és kőhányásokkal a „0" víznél a szelvényt 25 %-kal csökkenti. A kétnyílású megoldás esetén a szelvénycsökkenés mindössze 5,5 % lett volna. Arra sem gondoltak, hogy ehelyt a Tisza medre nagy mélységben homokos, amit az akadályozott folyás örvényei nagy mélységben képesek megbontani. A feltárások szerint teherbíró talajra csak a -13-16 szint táján lehetett számítani. A szádpallókat a -9,0 m szintre hajtották le, a vízzáró réteg viszont ennél 3-4 m-rel volt mélyebben. Nem csoda tehát, hogy az altalaj az erőltetett szivattyúzás hatására fellazult, ami már a cölöpözés alkalmával is észlelhető volt Később, a pillér, részben még az építés alatt, részben a próbaterheléskor elfordult, s emiatt a híd tengelyét törésben kellett vezetni. A mintegy 160 m összhosszúságú híd támaszközbeosztása: 9,00 + 42,10 + 59,65 + 42,10 + 9,00 m volt. A felszerkezet a szélső nyílásokban felsőpályás, kétszeres rácsozása, párhuzamos övü tartó volt, amely a középnyílásra konzolosan benyúlt. A konzolokra egy 42,0 m hosszúságú csonka szegmens alakú, alsópályás tartó támaszkodott. A fapálya szélessége 6,0 m volt 0,75+4,50+0,75 m tagolással. A felszerkezet anyaga hegesztett vas 3400 kp/cm

2 előírt, 3320 kp/cm

2 tényleges húzószilárdsággal. Osztrák cég gyártotta és szállította. A vasszerkezet teljes súlya közel 240 Mp volt. A román intervenciós sereg 1919-ben felrobbantotta a hidat, amelynek középső befüggesztett része a mederbe zuhant és a laza homokban olyannyira lesüllyedt, hogy nem is emelték ki, mert az túlságosan sokba került volna. Ez megengedhető volt, mert a roncsok a folyást nem zavarták. A sérült konzol megjavítása után új befüggesztett szerkezetet emeltek a régi helyébe. Az új szerkezetet úszó állványzaton szerelték, majd beúsztatták és a konzolokról emelték. A zárógátak a medret leszűkítették, a pillérek visszaduzzasztották a folyást, így nem csoda, hogy a pillérek körül kimosások keletkeztek. Mindez még jóformán az építés időszakában! Ezért az előirányzott kőhányás kétszeresét kellett kivitelezni. A többszöri partszakadás miatti mederbiztosítási munkálatok költségei magasra rúgtak, de hasztalanul kísérelték a romlásokat kőhányásokkal, iszapoló sátorművekkel, majd rőzsepokrócokkal meggátolni, nem sikerült. Végül 1932-ben a Kereskedelmi Minisztérium a Földmüvelésügyi Minisztériummal egyetértésben 72