Zsámboki Gábor: Acélszerkezetű közúti hidak építése hazánkban 1945-1969 között (Lánchíd füzetek 3., 2007)
A vásárosnaményi Tisza-híd
A vásárosnaményi Tisza-híd mintegy 50% megmenthetőnek látszott. A nagyobb arányú pótlások és a tervezett nagyobb szélességre való átalakítás céljából a kiemelt és szétbontott vasszerkezetet a győri gyárba szállították. A vasúti híd megjavítása a helyszínen történt, mert az kevésbé rongálódott meg. A szerelésnél kihasználták a két híd közelségét. Csak a vasúti híd részére készítettek állványt, azon azonban először a közúti hidat állították össze, majd oldalirányban helyére húzták és elvégezték rajta a befejező munkálatokat. A felszabadult állványon azután összeszerelték a vasúti hidat. A munkálatok befejező részei már eléggé alkalmatlan időjárási körülmények között folytak, de a kitűzött határidőre végül is minden elkészült. Az ünnepélyes felavatás napja, amelyen a Dunaföldvár-Solt vasútvonalat és a 6. sz. főközlekedési út Dunaföldvár-Szekszárd közötti szakaszát is átadták, 1951. december 23-án volt. A vásárosnaményi Tisza-híd Kevés olyan közúti híd van Magyarországon, amelynek hosszú időre visszanyúló történetét oly jól ismernők, mint éppen a vásárosnaményi Tisza-hídét. A helyi közbirtokosságnak már 1433 óta révjoga volt, s ennek alapján, 1836-ig komppal biztosították az átkelést. A közbirtokosság 1836-ban részvénytársaságot alapított és még ugyanebben az évben 142 m hosszú fahidat építettek 22-23 m nyílású függőmíves faszerkezetekkel. A múlt század nyolcvanas éveinek árvizei súlyos károkat okoztak a híd felszerkezetében. Az 1884. évi árvíz idején a felső folyásról elszabadult tutajok annyira összetorlódtak a hídnál, hogy csak robbantással lehetett azokat eltávolítani. A robbantásnál a hídszerkezet is leszakadt, csak a jármok maradtak meg. A tulajdonos közbirtokosság anyagi fedezet hiányában nem vállalkozhatott új híd építésére. Az állam 53 000 forintért megváltotta az ősi révjogot és maga szándékozott új, végleges hidat építeni. A munkát - a tervezést és az építést egyaránt - versenytárgyalás útján adták vállalatba az 1885-86-os években. Az elfogadott ajánlat, melyet Cathry és Wagner nyújtott be, háromnyílású konzolos vasszerkezetre vonatkozott. Az alapozást facölöpökre támaszkodó betontestekkel tervezték meg. Két másik ajánlat kétnyílású hidat javasolt pneumatikus alapozással. A döntését nagymértékben befolyásolhatta az a körülmény, hogy a Cathry-Wagner féle ajánlat 28 %-kal olcsóbbnak mutatkozott a másik kettőnél, mégis azzal indokolták a választást, hogy 71
