Tóth László: Magyarország közútjainak története (Budapest, 1995)

Útügyeink a két világháború között (1919–1945)

Ehhez képest a kormány a közutak jelentőségének tudatában, az államháztartás széles körű egyéb feladatainak ellenére is a kölcsön nagy részét fordította közúti célokra. A szanálás folytán már az 1925. év első negyedében az állami költségvetésben bevételi többlet jelentkezett. Közútjaink leromlott állapota és a kibontakozó gépkocsiforgalom arra kényszerítette a kormányt, hogy a bevételi többlet számottevő részét már a Népszövetségi Kölcsön kibocsátása előtt az ország útügyi feladatainak megvalósítására fordítsa. Később pedig, amikor már a nagyszabású beruházások céljára a Népszövetségi Kölcsön is felszabadult, akkor az állami közutak építésének és — mint ahogyan akkor nevezték — rekonstrukciójának költségét nemcsak a „Költségvetési bevételi többletből", hanem a Népszövetségi Kölcsönből is rendelkezésre bocsátott ún. Hasznos beruházási hitelből fedezték. Ennek a hitelnek keretében gondoskodtak a közutakkal kapcsolatos egyéb feladatok megvalósításához szükséges költségek biztosításáról is. A kereskedelemügyi miniszteri tárca hatáskörébe tartozó közutak és közúti hidak céljaira a Hasznos beruházási hitelből rendelkezésre bocsátott 73 631 714 pengőt a következő részletezés szerint használták fel: 1. állami közutak rekonstrukciójára 12 106 600 P 2. átkelési és egyes nagy forgalmú külső szakaszokon állandó burkolatok építésére 10 025 400 P 3. kiépítetlen utak építésére 25 187 932 P 4. törvényhatóságok részére utak, hidak építésére és útigépek 5 605 427 P beszerzésére adott kölcsönökre 5. útigépek beszerzésére 2 330 424 P 6. állami kőbányák felszerelésének kiegészítésére és a 891 176 P hosszúhetényi kőbánya berendezésére 7. hidak építésére és helyreállítására 16 611 378 P 8. államépítészeti hivatalok székházának építésére 873 377 P Összesen: 73 631 714 P A pénzérték állandósulásával a helyzet annyira javult, hogy a költségvetési előirányzatban engedélyezett összegek a fedanyag beszerzési céljaira teljes értékükben felhasználhatók voltak, figyelembe véve azonban a gépkocsiforgalomnak erre az időszakra eső rohamosabb növekedését, az ezzel együtt bekövetkezett fokozottabb igénybevételnek a leromlott közutak annál kevésbé felelhettek meg, mert a rendes költségvetési hitelek keretében csak az utak járható állapotban való tartását lehetett biztosítani, rekonstrukciós munkák azonban csak elenyésző kis mérvben voltak végezhetők. Az állami úthálózat gyökeresebb helyreállítását csak a „Hasznos" beruházási hitelek címén részben a bevételi többletből, részben a Népszövetségi Kölcsönből rendelkezésre bocsátott összegek igénybevétele tette lehetővé. A rekonstrukciós munkák nagy része a nagyobb forgalom alatt tönkrement útszakaszok hengerlés útján való helyreállításából állott, amely célra 1925—1929-ig összesen 12 106 600 pengőt használtak fel, s ebből az összegből 1426 km utat hengereltek át. Ehhez képest egy kilométer hosszú makadám útpálya hengerlése 4 méter szélességben 10 cm vastag zúzottkőterítéssel országos átlagban 8 490 pengőbe került. A növekvő gépkocsiforgalom ugyanis maga után vonta olyan igények kielégítését is, amelyek a régi lassú forgalom mellett nem jelentkeztek. A gyors közlekedés az útpályától nemcsak tartósságot, de emellett a sima felületet, a pormentességet és a könnyű tisztántartás lehetőségét, vagyis nagyobb fokú biztonsági és közegészségi szempontok érvényre juttatását is követelt meg. 86