Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 1. szám - KÖZÉLET - Vezényi Pál: A harmincötös számúszekrény
Vezényi Pál Qs4) ÁMwmwixöXöú Mubmá Parlag Sándor már két évtizede élt Svájc legnagyobb városában, Zürichben, ahol egy üzemben villanyszerelőként dolgozott. Az évek során elsajátította azt a tájnyelvet, amelyet hivatalosan németnek minősítettek ugyan, de a könyvekben, újságokban nyomtatott némethez kevés köze van. Parlag elboldogult nyelvismeretével a mindennapi életben, megértette magát munkatársaival, bevásárolt és még a bulvárlap gyilkosságokról és egyéb szörnyűségekről szóló tudósításait is ki tudta betűzni. Barátokat azonban nem sikerült szereznie. A svájci ember tartózkodó, még a saját fajtájával sem barátkozik, az idegennel szemben pedig mindig gyanakvó marad. Akkor is, ha már húsz esztendeje ismeri. A helybeli magyarok ritkán rendeztek valamiféle ünnepélyt, ahova néha Parlag is ellátogatott. Elénekelte a magyar himnuszt, amelynek végén lopva egy könnycseppet törölt ki a szeméből. Utána azonban nem kereste a kapcsolatot honfitársaival, nem ült le inni közéjük, hanem hazament feleségével együtt apró, egyszobás lakásába. Nyugdíjaztatása után még érzett magában annyi életerőt, hogy munkát vállaljon és hetenként háromszor bement egy előkelő szállodába, ahol az ezüst evőeszközöket tisztította, fényesítette. Két év múlva felesége váratlanul meghalt. Nem betegeskedett, hanem egy téli reggel nem kelt fel többé az ágyból. Mivel gyermekük nem volt, Parlag Sándor az asszonnyal elveszítette az egyetlen élő személyt is, akivel addig meg tudta osztani gondolatait. Ezután rendszeresen látogatta a temetőt. Virágot vitt az asszony sírjára, és hetenként gyertyát gyújtott, amilyet mások csak halottak napján szoktak. Amikor a láng fellobbant, önkéntelenül szóra nyílt az ajka, és beszélgetni kezdett a halott asszonnyal. Elmesélte neki napi élményeit, mint akkor, amikor még mellette élt, és ilyenkor mindig megkönnyebbült. Csak a hazatérés volt nyomasztó, ahol az üres lakásban senki sem várt rá. Egyszer, amikor felgerjedt benne a vágy, arra gondolt, hogy új élettársat keres magának. Előbb azonban szégyenlős szerénységgel bevallotta szándékát feleségének. Az asszony életében is megértő volt iránta, most holta után sem ellenkezett. A férfi úgy vélte, megkapta tőle a beleegyezést. írt egy magyar özvegyasszonynak, akivel valamikor megismerkedett egy másik városban. A levél visszajött azzal a felírással, hogy a címzett már évek óta ismeretlen helyre költözött. Parlag Sándor számára tehát továbbra is a rendszeres temetőlátogatás maradt. Társaságra most még kevésbé vágyott, mint azelőtt, mert rájött, hogy elhunyt feleségét senki sem képes pótolni. Amikor a posta kikézbesítette az új adóbevallási ívet, zavarba jött. Ezt az ügyet addig mindig az asszony intézte, ő csak aláfirkantotta a nevét a megjelölt helyen. Mitévő legyen? Keressen fel egy szakértőt azok közül, akik ilyenkor tömegesen ajánlják fel újsághirdetésben szolgálataikat? Az ilyen ember nemcsak sokat kér, de Parlag még el sem tudja neki rendesen magyarázni a dolgokat, hiszen mit ért ő az idegen nyelvű adóügyi szakkifejezésekhez! A véletlen segítségére sietett. Talán ezt is az asszony intézte el a másvilágról. Az áruházban összefutott Reményi doktorral, aki okos ember hírében állt. Azt beszélték róla, hogy két egyetemet is elvégzett. Egyet Magyarországon, egyet Svájcban és 98 XII. évfolyam 1. szám—2002. január
