Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 1. szám - KÖZÉLET - M. Nagy István: A korlátlan fejlődés korlátái
M. Nagy István QÁ /uw/átíavi /cow/áíat Nem hiszek a szakadatlan fejlődésben, az állandó fejlesztésben. Annak kapcsán kell ezt kijelentenem, hogy az emberi generációk mindegyike abban a hiszemben van, hogy létrehozták a történelem legfejlettebb állapotát, megteremtették a legfejlettebb eszmerendszert, tudományt, erkölcsöt, kényelmet, technikát, egyszóval a modem világot. De ezt nemcsak konstatálja, hanem szinte azonos mozdulattal hozzálát a dolgok további fejlesztéséhez. Van-e a fejlődésnek határa? Igen, van! Ez a határ pedig az egyensúly. Minden fejlesztésnek arra kell irányulnia, hogy az egyensúlyi állapot beálljon, s ha ez megtörtént, akkor a fejlesztést át kell alakítani egyensúlyt fenntartó tevékenységgé. A fejlődés egy folyamat a rendezetlenségtől a rendig. Ha túlhalad a renden, akkor ismét a rendezetlen állapot fog beállni. Egy házat nem lehet a végletekig építeni, mert akkor soha nem lesz kész, soha nem lehet teljes értékűként használni. Bábéiban megkísérelték a dolgot, de ott sem sikerült, az eredetinél is sokkal rosszabb helyzet következett be. Egy szobát addig lehet berendezni, míg a bútorok a legoptimálisabb helyre kerülnek. Változtatni ezt követően is lehet, de a helyzet csak rosszabbodni fog. Sokan összekavarják a fejlődést a változással, pedig e fogalmakat még távolról sem lehet szinonimaként használni. Az emberi társadalmak az ókorig fejlődtek, azóta azonban csak változnak. Aki az ókori görög és római drámaírók, filozófusok, próféták írásait átböngészi, az valószínűleg nem fogja vitatni a kijelentésemet. Az ókorban is voltak helytelen, azaz az idő által nem igazolt nézetek, tanok és gyakorlatok, de nem több és nem kevesebb, mint ma léteznek. Akkor nem voltak deklarált személyiségi és szabadságjogok, adták-vették a rabszolgákat. Ma van a rabszolgavásár helyett fasizmus, rasszizmus, antiszemitizmus, stb. Ma nem rabszolgát adnak-vesznek, hanem munkaerőt. Ma nem karddal és lándzsával ölnek, hanem gépfegyverrel, szuperszonikus repülőgépről és atom-tengeralattjáróról indítható nukleáris töltetű rakétával. Az ókorban is voltak dúsgazdagok és éhen pusztulok. Ma nem ez a helyzet? Ha fejlődésről van szó, akkor azt csak jószerivel a technika területén lehet megtalálni, bár ez sem olyan egyértelmű, mint elsőre látszik. A XX. század végére az informatika, a komputer-technika hihetetlen fejlettségi szintre kúszott fel, ez tagadhatatlan. Elképesztő a tárolt és az áramló információk mennyisége. A kétely ott merül fel, hogy ebben a számokban már kifejezhetetlen információtömegben a zöm az emberi lét számára szükségtelen információ. A mennyiségi növekedés pedig nem azonos a minőség változásával. Az ókorban, de még a középkorban sem voltak a tudást segítő komputerek, az információáramlást biztosító újságok, médiarendszerek. Ma ezek földrészenként százezres nagyságrendben találhatóak. Ez tény! Csak ezektől nem lett a ma embere okosabb, mint volt Seneca, Lao-ce, Vergilius, Arisztotelész, Montaigne és még lehetne sorolni a géniuszokat. Az ún. technikai fejlődéstől boldogabb lett-e az ember? Ha igen, akkor fejlődés történt. Ha nem, akkor elmozdulás, változás következet be a kényelem irányába, változott a tempó, a formák és a csomagolás, de a lényeg nem. A tudomány fejlődése is megcáfolhatatlannak látszik. Régen aratott a tuberkulózis-, a pestis- és a leprahalál. Ma már ezek nem aratnak, mert a tudomány által megelőzhetővé váltak. De van helyette közlekedési baleset, mely ugyanolyan tömeges halál-ok, mint régen a pestisjárvány. Új Hevesi Napló 91
