Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 1. szám - VERS, PRÓZA - Fridél Lajos: Bükkaljai ösvényeken XLIII.
akkora volt a hó, hogy nem látta az út melletti árkokat, mert betemette őket a hó. Uggyel- bajjal próbálta a hatalmas buszt megfordítani, de elakadt. Méghozzá úgy, hogy a bal első kerék a bal árok fölött, a jobb hátsó kerék pedig az út jobb oldalán húzódó árok felett volt. És se előre, se hátra. A busz félig keresztben állva az úton, azt teljes szélességében elzárta. Hiába erőlködött, hiába ügyeskedett, hiába próbálkozott, meg sem tudta mozdítani. Eközben, annak ellenére, hogy hétvége volt, egy- egy jármű csak-csak érkezett minden irányból. Zömmel helybeliek vagy a közeli falvak lakói, akik Gáspárt ismerték. Segítettek azok is, próbálták tolni a buszt, tanácsokat is adtak, de hiába. A szép nagy sárga útakadály meg se mozdult. Három teljes órán keresztül tartott a huzavona, amíg a helyi termelőszövetkezet négykerék-meghajtású, nagy teljesítményű traktora le nem vontatta a megrekedt autóbuszt. Nagyon meg volt ijedve akkor. Joggal. Egy hét után oldódott csak feszültsége, amikor már úgy érezte, hogy nem lesz baj. Ugyanis senki sem jelentette be az esetet. Nem árulták el Gazsi pajkos meggondolatlanságát. Nem akartak neki rosszat, mert szerették. Szerették jó szándékát, vidám közvetlenségét, nyíltszívű becsületességét. *** Fényesen ragyogtak a csillagok. A tegnap éjszakai esőt adó felhőknek már nyoma sem volt. Kilenc óra elmúlt. Az erdőben ilyenkor már éjszaka van. Hogy a disznók még nem jelentkeztek, annak talán az az oka, hogy a megpuhult földet nagyon szeretik turkálni. Csigákat, mindenféle férget felszednek ilyenkor, s lassabban haladnak. Ám, ha durva zavarást nem kaptak tegnap éjszaka vagy ma napközben, akkor az éj első felében nagy valószínűséggel megérkeznek. Róka vakkant élesen. Vékony hangja alapján idei, fiatalnak ítéli Gáspár. A csendes várakozás bőséges lehetőséget ad a gondolatok szinte csapongó, szabad kalandozásának. Gáspár minditg is szerencsésnek tartotta magát, s vadászemberek társaságában gyakran emlegette is, hogy milyen boldog lehet az a vadászszenvedéllyel megáldott ember, aki ilyen helyen élhet, mint ő. Egy olyan környezetben, olyan területnek a kellős-közepén, ahol csaknem minden vad megtalálható.- Van itt minden, ami kell. Még farkas is - teszi hozzá, mert tudja, hogy ilyenkor felkapják a fejüket a társak, főleg azok, akik nemrég vadásznak itt, vagy éppen vendégként vannak jelen.- Miféle farkas? Te Gazsi! Hogy lenne itt farkas? Még fenn, Szlovákiában is ritkán látnak, nem még itt, a Bükk déli lábánál - érkezik a Gáspár által remélt megjegyzés, amire ő kellő hatásszünet után, nagy sóhajtozások közepette előadja, hogy bizony ő is rálőtt arra a hatalmas farkasra, amit három hónapon keresztül próbáltak elejteni, még 1989-ben. Mert ha azon a bizonyos április 23.-án neki nem kell szolgálatban lennie, akkor talán az ő falán díszeleghetne az a gyönyörű farkasbőr, amit az akkori vadőr mondhat most magáénak. Ennyi bevezető után aztán már megfelelő az érdeklődés ahhoz, hogy kényelmesen tudja elmesélni azt a kalandsorozatot, ami akkor a társaságuk néhány szívós, szenvedélyes tagját hónapokig tartotta lázban. Azon a helyen, ahol annak idején a falu jobbágyainak azt a bizonyos megművelhetetlenül rossz földet osztották ki, ami ellen addig-addig tiltakoztak, míg vissza nem kapták a régit, szóval azon a területen a Villó-hegy alatt még a legmodernebb mezőgazdaság sem tudott eredményt felmutatni. így ott juhászatot alakított ki és működtetett a termelőszövetkezet. Több száz birkát tartottak a néhány hatalmas, nádfedeles akolban. Akácos, vízmosásos árkok tarkította, füves dombok vették körül. Távolabb, déli irányban a szarvaskői, keleten a mónosbéli, bélapátfalvi komolyabb kiterjedésű öreg erdők XII. évfolyam 1. szám—2002. január
