Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 1. szám - VERS, PRÓZA - Fridél Lajos: Bükkaljai ösvényeken XLIII.
határolták. Ezekből a birkákból tűnt el hétről-hétre négy-öt, amire a juhászok már felfigyeltek. A közeli környéken a legeldugottabb sűrűkben itt is, ott is, a birkák széttépett maradványait is megtalálták, s jelentették a vadőrnek, majd a téesz vezetőinek is. A nyomok és néhány szemtanú elmesélése alapján farkasra gondoltak. A juhász kutyái közül egyet, egy nagy fekete nőstényt együtt láttak napközben egy farkasnak tűnő másikkal vadászni. Eközben a birkák egyre csak fogytak. Amíg a többi őrzőkutya esténként nyüszítve, farkát behúzva osont az akol védelmébe, addig a fekete szuka a farkasüvöltésszerű vonyításra azonnal elnyargalt a hang irányába. Ekkorra már minden vadász farkaslázban égett, és nem vaddisznóra vagy szarvasra vadásztak, hanem farkasra. Sorra állták körbe a sűrűn benőtt horhosokat, és onnét remélték kiugratni az ordas állatot, ami akkor már huszonöt-harminc birkát zsákmányolt. A Csehi- lápa oldalában egy hideg reggelen két lövést le is adtak rá, s az egyik a Gáspár puskájának csövéből kiröppenő, saját gyártmányú posta volt, amit ő kifejezetten a farkas „tiszteletére” készített. Ám minden szem célt tévesztett. Mindezt azért is tehették nyugodt lelkiismerettel, de a végtelenségig felcsigázott vadászszenvedéllyel, mert előtte már megérkezett az a kilövési engedély, amit a Bükki Nemzeti Park jóváhagyásával adott meg az illetékes vadászati hivatal. Az elhurcolt birkák száma tovább nőtt. A Szarvaskőben lakó vadőr törte a fejét, s kiagyalta a megoldást. Az egyébként mindig szabadon lévő kutyát láncra kötötte az egyik hodály sarkánál, ő pedig benn, a riadt birkák leheletétől kellemesen langyos akolban szorongatta sörétes puskáját. A harmadik éjszakán aztán eljött a leszámolás pillanata. Mivel a farkasüvöltés hívására a fekete nem mehetett, jött hát maga a farkas. Éjfél már elmúlt, amikor arra lett figyelmes a vadőr, hogy a többi kutya nyüszítve oson fedezékbe. A Villó-hegy lábaserdejéből óvatos lassúsággal kiváltott, és közeledett fekete barátjához az ordas. Lőtávolba érve először jobb, majd a bal cső dörrent rá. Megpördült, és hangtalanul vágódott vissza a sűrűségbe. A hivatásos vadász nem aludt az éjszaka egy percet sem. Pirkadatkor már ott volt a rálövés helyén. Szerencséje volt. Biztosan tudta követni a sebzett farkast, mert vért is talált. Aztán 120 méterre az élettelen farkast is megtalálta. Szakértők vizsgálták meg, és hivatalosan is megállapították, hogy egy hároméves, 187 cm hosszú, 38 kg-os kan farkast lőtt a szerencsés elejtő. Lakásán különös gonddal kikészített bőre, koponyája és úgynevezett péniszcsontja bizonyítja azt, hogy itt a környéken farkas is esett már. Hogy honnét vetődött ide, és hogy miért, az örök rejtély marad. *** Amikor Gáspár meghallotta a fenyves szélén a disznó szöszmötölését, nem lepődött meg. A látott nyomok s jelek alapján várható volt, hogy megérkezik. Pedig amikor az ember a hosszú, csendes várakozás után először hallja meg azt az apró neszt, amit a közeledő vaddisznó okoz, rendszerint robbanásszerűen uralkodik el rajta az izgalom, s rendkívüli önfegyelmet kíván az, hogy ne kapjon azonnal a fegyver után, hogy ne tegyen elhamarkodott, esetleg a közeledő vad számára feltűnő mozdulatot. Új Hevesi Napló 9
