Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 6. szám - SZÍNHÁZ, ZENE, TÁNC, FILMMŰVÉSZET - Abkarovits Endre: Egy mai mesehős: Berecz András, A Felvidék magyarországi követe: Agócs Gergely
manapság ritkán hangsúlyozzák, de így volt! A felvidéki magyar közművelődést így vonták az új, kommunista vezetés irányítása alá. Gondolom, az is szerepet játszott a hagyományok gyorsabb feladásában, hogy Csehszlovákia sokáig Magyarországnál is jobb gazdasági helyzetben volt, nem beszélve Romániáról. Erdélyben a kilencvenes évekig a gazdasági elmaradottságon kívül a teljes elszigeteltség és a vallási elkülönülés is fontos szerepet játszott a népi kultúra hosszabb fennmaradásában. Erdélyben a történelmi előzmények is fontosak voltak: a székelyek esetében egy rendi különállás, teljes Erdély vonatkozásában a transzilvanizmus, az „erdélyiség tudat”, hiszen sokáig többé-kevésbé független országként létezett. Sok helyen, megyényi területeken felekezeti különállás is közösségformáló erőként tudott hatni. Mindezekről a Felvidék vonatkozásában nem lehet beszélni, mert ezek a dolgok a szlovákoknál párhuzamosan fejlődtek. Szlovákia ráadásul - Kárpátaljával együtt - az egyetlen olyan lecsatolt része a történelmi Magyarországnak, mely soha semmilyen kiváltságot, autonómiát, rendi különállást nem élvezett, végig integráns része volt a Magyar Királyságnak. Visszatérve arra az 1999-ben rendezett X. Szlovákiai Táncháztalálkozóra, akkor az egy alkalmi esemény volt vagy egy folyamat része? A folyamatot, a szlovákiai magyar folklorizmus kialakulásának folyamatát az imént vázolt történeti kontextusban szükséges értelmezni. Természetesen, az egyes események, az egyes emberek tevékenysége nélkül másképp is alakulhatott volna. 1990- ben megalakítottuk a Szlovákiai Magyar Folklór Szövetséget. Ennek keretében tíz éven keresztül megrendeztük a táncháztalálkozókat, de nem csak ezt, versenyeket, tanfolyamokat, táborokat, sőt, még gyűjtéseket is sikerült kellő rendszerességgel szerveznünk. Hogy nem fejlődött ki a magyarországihoz hasonló mozgalom, az nem jelenti azt, hogy maga az eszme, a folklór másfajta szemléletmódja, ne jött volna át a határon, hiszen ha úgy vesszük, ennek eredménye az is, hogy én elkezdtem gyűjteni. Magyarországi szakemberekkel kapcsolatba léptek a felvidékiek, és importálták a Felvidékre a népzene és néptánc újjáéledésének ezt a hullámát. A fesztiválokon elkezdtek táncházakat szervezni, s ma már minden szlovákiai magyar néptánc együttes - mert ma már nagyrészt csak együttesi keretekben lehet beszélni erről a szemléletmódról - táncházas alapossággal tanítja a táncokat. Mindenki elfogadta azt az alapelvet, hogy a táncot, a zenét először anyanyelvként kell „beszélni”, s utána lehet „verseket írni”. Ha anyanyelvi szinten, improvizatív módon tudjuk egy vidék tánckultúráját elsajátítani, akkor utána van lehetőség arra, hogy színpadi müveket alkossunk. Ilyen értelemben a Felvidékre is hatott a táncházmozgalom. Akkor a táncházak elsősorban amatőr táncegyüttesek köré szerveződnek ott? Mint ahogy Magyarországon is! Mert szépen hangzik, hogy jelenleg például Egerben két táncház is van, de kik járnak oda? Nagyrészt néptáncegyüttesek tagjai! Hát, valóban, sokan közülük valamelyik együttesben táncolnak, de természetesen olyanok is vannak, akik nem. Természetesen. De ez nem mozgalom, hanem a szakmailag megszerveződő, ilyen érdeklődésű fiataloknak a klubtevékenysége. Ma már a budapesti táncházakban is elsősorban a néptáncegyüttesek tagjaival lehet találkozni. Megfordult az arány! Ugyanakkor nagyon örvendetes, hogy a néptáncegyüttesek munkájában ez a szemlélet teljes polgárjogot nyert, de ez egy másik lapra tartozik. Saját egyéni életutadról beszéljünk még! Mi történt a középiskola után? Először a kassai műszaki egyetemen tanultam egy félévet, de aztán beláttam, hogy nekem nem az a dolgom a világban, hogy építőmérnök legyek. Tudatosult bennem, hogy az 104 XII. évfolyam 6. szám—2002. június
