Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 6. szám - SZÍNHÁZ, ZENE, TÁNC, FILMMŰVÉSZET - Abkarovits Endre: Egy mai mesehős: Berecz András, A Felvidék magyarországi követe: Agócs Gergely
embernek azzal kell foglalkoznia, amit a szakmájának, hivatásának érez, engem pedig már akkor is leginkább a folklorisztika érdekelt. És egyáltalán, magyar környezetben szerettem volna mozogni, valamilyen szinten a magyar művelődéstörténettel akartam foglalkozni. De mivel elmulasztottam a hallgatói jogviszonyom fenntartásáról intézkedni, lecsaptak rám, és elvittek katonának. Ez két év lett volna, ha nem jön a forradalomnak nevezett rendszerváltás. így is 18 hónapot szolgáltam Nyugat-Csehországban. A babámhoz - aki most a feleségem - 1060 kilométert kellett utaznom haza. Aztán a rendszerváltás eseményei elvittek egy kicsit a politika felé. Az első szlovákiai magyar párt, a Független Magyar Kezdeményezés országos szervező titkára voltam egy féléven keresztül. Irányítottam a kampánynak a kulturális részét, bejutottunk a parlamentbe, közvetlen kollégáim magas állami tisztségekhez jutottak. Utána megalakult a Nap című, első független szlovákiai magyar hetilap. Ott dolgoztam másfél évig. Bár ezek az évek a hivatásom szempontjából elfecsérelt évek voltak, de azért a gyűjtéssel nem álltam le teljesen. 1992-ben átjöttem az ELTE-re tanulni, s itt elvégeztem a néprajz szakot. Az egyetemi évek alatt elkezdtem gyűjteni Magyarországon is, meg Erdélyben is. Szoktam is mondani erdélyi barátaimnak - persze, csak viccből - hogy az a különbség köztünk, hogy míg nekem van feltorjai, gyimesbükki, küküllőszéplaki, vagy mondjuk gerendkeresztúri gyűjtésem, addig ők úgy keresik a térképen, hogy hol van Gömör. Én úgy gondolom, hogy a részről csak úgy lehet hiteles képet alkotni, ha az egészet ismeri az ember! Gyakran érzem, tapasztalom én is, hogy ha a határon túli magyarokról esik szó, elsősorban Erdélyre gondolunk, s kicsit igazságtalanok vagyunk a többi elszakított nemzetrésszel. És ez vonatkozik a felvidéki magyar folkloristákra, néptáncosokra is! Valamikor a folyamat csúcspontján volt vagy tiz táncházzenekar a Felvidéken, akik kitűnően játszottak kalotaszegi vagy mezőségi zenét. Időközben mindenütt rájöttek arra, hogy nem csak Erdélyben, hanem Magyarországon is és otthon is vannak nagyon szép zenék és táncok. Mostanában olyan híreket hallok, hogy van, ahol már havi rendszerességgel is rendeznek táncházakat, sőt szlovákok is járnak ezekbe szlovák táncokat is tanítanak magyar táncházakban, és ez így is lenne természetes. Mara hál’ istennek már az a gyakorlat, hogy ha Felvidéken táncházat rendeznek, ott az nincs meg gömöri, vagy mátyusföldi „menet” nélkül. És ebben annak a kis csapatnak, amit Folklórszövetségnek hívunk, úgy érzem, nagy része van, és ha van valami, amire büszke vagyok, akkor ez az. Mi az oka annak, hogy sokunkra az erdélyi népzene van a legnagyobb hatással? Az erdélyi népzenében van egyfajta feszültség, mely a mi korunkra nagyon jól rímel. Ennek bizonyára megvannak a történelmi okai, kapcsolatban van az ottani magyarság sorsával. A szövegekben nincs meg az a kedélyesség, ami a felvidéki vagy magyarországi dalokban megvan. Nagyon sok a keserves szöveg, még a táncnótákban is. Az, hogy ma ez sokakhoz közel áll, talán nem is úgy a zenét, mint amennyire az emberek létérzékelését minősiti. Kívülállók szokták is mondani, hogy „Szép ez a népzene, csak mindig ez a búslakodás, kesergés!” Ez azért van, mert elsősorban az erdélyit hallják, nem pedig a gömörit, hogy „Zsandár urak, ne packázzanak velem, mert, Isten bizony, mindnyájukat elverem!” Ilyen nincs az erdélyi népdalban! A Hegedős együttessel mikor kezdődött a kapcsolatod? 1997-ben, amikor befejeztem egyetemi tanulmányaimat. A Honvéd Táncegyüttesben ismerkedtünk össze. Azóta az együttesből kiléptem, a Hegedősnek viszont továbbra is a tagja vagyok, önálló koncertjeinken továbbra is muzsikálok. Ez 2001. októberétől van így, amióta a Hagyományok Házában dolgozom. Mondanál néhány szót az együttes jelenlegi összetételéről, s a lemezeitekről? Új Hevesi Napló 105
