Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 6. szám - KÖZÉLET - Murawski Magdolna: Történelmi emlékezet
(CÍffiaxfdo/na^twíénelmi ean/é/cesoet „Boldogok a lelki szegények, mert övéké a mennyeknek országa. ” Bevallom, mindig hadilábon álltam a fenti Krisztus-idézettel. Talán, mert az én tágabb környezetemben inkább azok voltak többségben, akiket Victor Hugo nyomán egyszerűen csak nyomorultaknak lehet nevezni. Akik soha nem szánandók, hanem szánalmasak voltak. Életszemléletükben, életvitelükben, mikrokozmoszukban és másokra gyakorolt hatásukban egyaránt. Vannak az életben feledhetetlen dolgok. Aki érzékenynek születik, mert sorsa költőnek, kora krónikásának szánta, az nemcsak megörökíti mások és maga számára az élményeit, hanem két lábon járó, élő memóriaként őrzi meg azokat. Ez az érzékenység ugyan védtelenné, sebezhetővé teszi, mikor vele szemben csörtetnek a vadak, ám ugyanakkor igen erős védelmet is biztosít számára valamivel szemben. Ez a valami egy eszmei folyam, melynek vízcseppjei kisebb-nagyobb hazugságokból állnak. Történelmi hazugságokból. Az események meghamisításából, és azoknak az emberek fejébe való sulykolásából. Az igaz ember mindig jó úton halad, mert tiszteli a Törvényt. „Én vagyok az út, az igazság és az élet...” A hazug ember viszont megpróbál valami hasonlót, szépet és elfogadhatót teremteni, de mivel a teremtő erő legfontosabb „kellékét” veti el, az igaz utat és a tiszta életet, hát mindig gellert kap. Előbb-utóbb. Gyakran sokáig futva, mint „sikeres” ember, ám utóbb törvényszerűen befuccsolva. Mert aki a hamisak útját járja, az csak akkor ébred rá, hogy mocsárban gázol övig, amikor már süllyedni kezd. Onnantól fogva pedig nincs felfelé vezető út. De beszéljünk egy kicsit a feledhetetlen dolgokról. A legtöbb ember számára feledhetetlen az édesanyja mosolya, gyöngéd szeretete, az édesapja erős karja, mely egyszerre oltalmaz és lendít magasba, hogy merjünk nagyot akarni és nem félni. Feledhetetlen a nagyszülők gondossága, kényeztetése, széltől óvó, aggódó szeretete, életbölcsessége, mely egyszerre indít útnak generációk tudásával és tart vissza, hogy maradjunk még egy percre, mert ki tudja, mit hoz a következő. Feledhetetlen a jó tanítók türelme és az emberiség történetét, kultúráját egy-két mondatban összegezni tudó értelme, mindent megvilágító logikája, és a logikán túli Felfoghatatlannak a közvetítetni tudása, mely iskolatípustól függetlenül egyszerre világi és túlvilági. Boldogok a tűznek őrzői, mert számukra akkor is van fény és értelem, ha sötétzárkába zárják és naponta megkínozzák őket a rabtartók, akik ott, legbelül vinnyogva esdekelnek és esengenek azért a Valamiért, ami számukra elérhetetlen és hozzáférhetetlen. Számomra feledhetetlenek az első megvilágosodott pillanatok: a betűk, majd a hangjegyek értelmének, jelentésének megértése és mindenkorra magamhoz fogadása. Jelképek, melyek híján lehet ugyan élni, de hogyan...? Ők azok a néma tanítók, akik magányra kárhoztatott pillanatainkban is képesek fényt és értelmet hozni hányatott életünkbe. És a néma jelek egyszer csak hirtelen megszólalnak, beszélni kezdenek, és elzéhgik I nlindazt, hm it táioli ősök hágyományózták1 ránk. AI saját hányatott életük tanulságával, és valami többel, mással is, mely megidézi a transzcendenst, a lélekben nyomorultak számára Láthatatlant és Észlelhetetlent. Új Hevesi Napló 69
