Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 1. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Zimányi Árpád: Egy méltatlanul elfeledett nyelvtudós: gróf Teleki József
ortológusok és a neológusok olykor szélsőséges megnyilvánulásai nem vezetnek jóra; már a Tövisek és virágok epigrammáiban is a mérsékletre intett a költő. Ebben a helyzetben - ugyanakkor, amikor a széphalmi mester megírja korszakzáró összefoglalását a nyelvújításról Ortológus és neológus nálunk és más nemzeteknél címmel —, tehát ebben a helyzetben és a tekintélyes Kazinczy munkájával egy időben készíti el szintézisét Teleki József. A nyelvújítás küzdelmeibe beleszülető, illetőleg a Kazinczynál jó három évtizeddel fiatalabb Teleki minden szempontból érett művet alkotott, amelyben kellő rálátással összegezte az elmúlt fél évszázad nyelvi történéseit, megállapította a folyamatok irányát, állást foglalt a vitás kérdésekben, és az általános, elméleti megközelítésen kívül grammatikai leírást is adott. Az idegen szavakról és a nyelvújításról alkotott véleményét, nyelvszemléletét közel kétszáz év távolából is elfogadjuk, ami pedig a nyelvtani leírást illeti, az ma is meghatározó forrása a nyelvújításról szóló jelenkori tanulmányoknak. A bevezetőben megfogalmazza, hogy a latin nyelv uralmának megszűntével általánosan használhatóvá kell tenni a magyar nyelvet: „Alig kezdé nyelvünk az utolsó három esztendőtizedben hosszasan tartott igáját, melyet a deák nyelv vetett volt nyakába, lerázni s helytelenül elragadott polgárságát visszanyerni, midőn azt számos buzgó hazánkfiai a tudatlan köznép szájából a költői és tudományos előadásoknak méltóságára kívánták emelni. De a mindennapi közbeszéd sepredékei között elrejtett drágakő előbbi pallérozottságának alig adá valamely jelét, úgyhogy a feltett célt el akarván érni, kénytelenek voltak azt megtisztítani, kisimítani.” A nyelv életébe tehát tudatosan bele kell avatkozni. Ez a beavatkozás a nyelvművelés, melynek nélkülözhetetlen voltát ekképpen jelzi: „Tökéletetesedés az emberi nem célja, és erre a nyelvmívelés szükséges”. Számunkra is tanulságos szavak, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy napjainkban a nyelvművelés szükségességét egyesek megkérdőjelezik. Könnyen megtalálhatjuk a közös pontokat a nyelvújítás kora és jelenünk között. Az akkori feladatok egyike, az idegen szavak magyarítása most, az ezredforduló Magyarországán is létezik, gondoljunk az angol nyelv hatására, az idegenszerűségek tömegére a szaknyelvekben, a számítástechnikában, a kereskedelemben, és még hosszan folytathatnánk a sort. Az idegen szavak között azonban vannak nélkülözhetetlenek is, tehát nem lehet cél minden idegenszerűség kiirtása - mondjuk ma, de vallja Teleki is: „A föld hátán egy valamennyire pallérozott nyelv sem találtatik, mely számtalan egyes szavakat ne kölcsönzött volna a több más nyelvekből. Ezekből tehát nyilván következik, hogy a nyelvünkben található minden idegen szavakat valamint kiirtani nem lehet, éppen úgy némely esetekben azokat ezentúl is kölcsönöznünk szabad és kell.” Nincs értelme az öncélú újításoknak, meg kell találnunk a kellő arányokat a régi és az új, az idegen és a magyar között - hangzik a figyelmeztetés Telekitől: „Óvjuk magunkat a hiábavaló újításbéli viszketegségtől, de fogadjuk el a mások által jól alkotott szavakat. Tanácsosabb a már többször mondottat elfogadni, mint egészen újat készíteni.” Teleki József grófnak A magyar nyelvnek tökéletesítése új szavak és új szólásmódok által című 350 oldalas értekezése a XIX. század elejének kiemelkedő nyelvtudományi munkája volt. Azért értékelhetjük nagyra, mert a tudományos alázat jegyében - mindvégig a tényekre alapozva - jól ismerte föl a nyelvi folyamatokban az állandóságot, és így nem csupán saját korának nyelvállapotát rajzolta meg, de sikerült megragadnia az örökérvényűt. Ezért fogadhatjuk el akkori gondolatait ma is, a XXI. század elején. 62 XII. évfolyam 1. szám—2002. január
