Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 5. szám - KÖRNYEZETVÉDELEM - Murawski Magdolna: Egerben megállt az idő
KORMYI&ZI&TVI&DIdIdE)] ddAAwuvó/ci (f^&iacUna mecjfá/At cm idd. . . Eger a várossal azonos nevű patak két partján fekszik. Valaha folyó volt, mivel a középkorban még bővebben táplálták forrásai. A középkorban sok hasznot és megannyi veszedelmet hozott a városnak: több malom működött rajta, és két vármegye természetes határát képezte. Tiszta vizében sok hal és rák élt, bőven ellátta a várost az egykori halpiacra szállított fogással. Ehhez természetesen igen tiszta víz szükségeltetik. Talán kevesen tudják, hogy a Tisza és más folyóink is ugyanilyen tisztavizűek voltak. A mai egriek asztaláról ma már hiányzik a rák és a béka. Ez utóbbi még gyermekkoromban rendszeresen kapható volt a halpiacon, manapság csupán elegáns éttermek kínálatában szerepel. A halpiac ma parkoló, a hajdani ollós állat nevét pedig csak egy étterem őrzi, az se eredeti helyén, mivel ilyen időket élünk. Mindenről mást kellene gondolnunk, és minden gondolatunkat alá kellene rendelnünk valamiféle rohanó, értelmetlen életszemléletnek, hogy a mai kor gyermekének mondhassuk magunkat. A föld legagresszívebb faja a magát legintelligensebbnek tartó emberi faj(zat). Lakjon bárhol is, szinte törvényszerűen elpiszkítja környezetét. Rombol, pusztít, és mintha mindebben örömét lelné. Olyan egészségtelen szemlélet ez, mely mellett nem lehet szótlanul elmenni. A környezetvédő szervezetek ma már nem ritkák, ám szűkebb pátriánkban úgy tűnik, nem túl hatékonyan működnek. Az okokat most nem vizsgáljuk, ezekről később. Egerben mintha nem hallottak volna arról, hogy a környezetvédelmet csak a természet iránti nagy-nagy szeretettel, a természeti törvények tiszteletével és annak alázatos szolgálatával lehet gyakorolni. A segélykérő telefonhívásokra gyakran érkezik hárító válasz: „Nem érek rá”, „Értekezletre kell mennem”, „Nincs rá emberünk”, „Nem tudom”, „Azt nem lehet olyan könnyen megállapítani”, stb. Mindezt bosszantó hallgatni, és az emberben felmerül a kérdés: ha ennyire nem megy, miért épp ezzel foglalkoznak? Hetekkel ezelőtt többször telefonáltam, mert a város ékességét jelentő patak vizében ipari szennyeződésnek tűnő hab úszott a nap különböző szakaiban. Előbb csak hétvégén, mikor nincs környezetvédelmi ügyelet, majd napközben is, szinte bármikor. A többszöri hívásra a fent említett hárító válaszok érkeztek, majd üres ígéretek, hogy igen, majd kijönnek és megnézik. A vita tárgyát az képezte, hogy javaslatomra, jöjjenek ki a helyszínre, járják végig a patak felső folyását, ám erre hallgatás vagy elutasítás érkezett. Aztán, mint minden természet elleni agressziónak, ennek is meglett a következménye. A városi televízióban nyilatkozik az Életfa környezetvédő egyesült illetékese, miszerint „rejtélyes módon” tömeges halpusztulást észleltek a lakosok az Eger-patakban. Főleg a kövicsik és domolykó egyedek kopoltyúját támadta meg egy savas vegyület, melyről nem tudják, mi az. Majd kivizsgálják, és részükről ennyi. Az emberben két kérdés merül fel ekkor. Miért nem foglalkoztak a szennyezéssel akkor, amikor még mindez a kár megelőzhető lett volna? Miért nem tartanak rendszeres ügyeletet a patak mentén, és jönnek rá esetleg maguktól, hogy valami nincs rendben a víztisztasággal? Ezt rendszeresen szükséges volna elvégezni, hiszen az ivóvizünkről van szó. Bármilyen, az élővizeinkbe kerülő szennyeződés tönkreteszi, megmérgezi az életet adó folyadékot. Ezt a gondolatot el lehet hessegetni magunktól, de nem érdemes, mert 106 XII. évfolyam 5. szám—2002. május
