Új Hevesi Napló, 12. évfolyam, 1-6. szám (2002)
2002 / 1. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Tusnády László: Légy hű önmagadhoz!
Az ok fölöttébb szép lenne: 1852. január 2-án Millard Fiimore, az Egyesült Államok elnöke vendégül látta Kossuth Lajost, és hazánkat érintő nagyon fontos megbeszélésre, tárgyalásra került sor. íme, a nagy ok az ünnepre, az emlékezésre. Ha most ez nem lenne rémálom, akkor eszembe juthatna, hogy a jeles évforduló akár a hatalmas ország és hazánk közös napja is lehetne. De lúdbőrözni kezdek magától a gondolattól is, mert ha van ellenségem, még neki sem kívánom, hogy megszervezze. Gúnyolódásnak hat, hogyha egy ilyen napot elképzelek. Pedig a gondolat szabad. Nem az lett groteszk, hanem azok lettek a körülmények. Ünnepség-változatok peregnek agyamban. A hajdani, az előírásos lelkesedés alapján szervezett ünnepségek szolgálhatnának-e mintául? Nem! Az ma már lehetetlen. Nem is illik az ünnep méltóságához, tartalmához. Senkit sem akarok megsérteni emberi méltóságában, tehát képzeljünk el egy mesebeli személyt! Ő a fő szervező, az ünnepségsorozat lelke. Őszinte érzelmek hevitik, mintha nem is most élne, hanem valamilyen sosemvolt időben. így tehát azért végzi ezt a munkát, mert őszinte érzelmek hevítik a hatalmas állam iránt. Csupa szenvedély, de ez az érzése már nem áradhat túl annyira, mint ahogyan a másik nagyhatalom iránt hajdan gátlástalanul buzoghatott; lett légyen ő a nagy lelkesedő vagy valamelyik lelki rokona. A szélsőséges viselkedést a körülmények lelohasztanák. Anyám, én nem ilyen lovat akartam! - mondaná szegény. Sokan viszont joggal csóválnák a fejüket. Mekkora hályog lehetett a nagy lelkesedő szemén, hogy épp most esett ilyen kórba. Bizony jobb, ha az ember meggondolja manapság, hogy mennyit árul el túláradó érzelmeiből, mert van, ami visszahökkentheti. Épp a fentiek alapján remélem, hogy ez az évforduló is csendes ünnep lesz, mint annyi mostanában. Évekkel ezelőtt Kütahyában Kossuth Lajosnak egy másik arcát láthattam meg, ezért figyeltem most nagy érdeklődéssel, hogy lesz-e valaki, aki hivatalosan is megemlékezik arról, hogy mi történt Kossuth Lajossal százötven évvel ezelőtt Kütahyában. A dátum csak belső filmemet indította el. És ez így számomra nagyon jó volt. Láttam magam előtt a tisztelt szabadsághőst, amint szeptember 1-jén elhagyja Kütahyát. Szeptember 8-án Gemliki kikötőjébe érkezett, és török gőzös vitte a Dardanellák torkolatához. Itt várta az Egyesült Államok hajója, a Mississippi, amerikai, angol, török és magyar zászlók lobogtak rajta. Különös pillanat lehetett. Kár, hogy most, százötven ével később Európa nem emlékezett rá. Túl magasra tartja a fejét, és nem tud magába szállni. Ha ezt megtenné, látná, hogy a tanítómesteri póz időnként túl hamis, végtelenül mesterkélt, a nagy büszkeség alapja helyenként üres, hiányos. In illő tempore - abban az időben, jó másfél századdal ezelőtt arra sem volt képes, hogy minden idők egyik legnagyobb szónokát és szabadsághősét megmentse a haláltól. Ehhez a szultán jó szándéka és határozott fellépése kellett. Majd Ázsiából az Egyesült Államok segítségével mehetett Kossuth biztonságos helyre, tehát egy másik földrész védő karja, pajzsa kellett. Oly veszedelmes volt abban az időben a szabadság megtestesült szimbóluma. A Mississippi fregatt zászlódíszben szelte a hullámokat, így haladt szeptember 11- én is, és tíz nappal később kikötött La Speziában. Szinte minden elképzelést fölülmúlt a lelkesedés. Kossuth beszélt, és úgy érezhette, hogy az első pünkösd csodája ismétlődik meg. 54 XII. évfolyam 1. szám—2002. január
